Árad a Bódva

bódva
Jászó/Szepsi/Kassa |

A Bódva folyó partján elterülő Jászó és Szepsi településeken már kedden délután rohamosan emelkedni kezdett a vízszint, a Kassát kettészelő Hernád folyó vízszintje is nőtt. A helyzet a Szepességen volt a legrosszabb, ott a megduzzadt folyók vize utakat és településrészeket árasztott el. 

Az ország második legnagyobb városát és annak környékét sem kerülte el a veszély, kedd reggeltől több oda vezető főútvonal, köztük a Sároskőszeg (Kysak) és a Nagyladna (Veľká Lodina) közötti kerülő út is víz alá került. „A Hernád folyó azért is lépett ki ezen a szakaszon a medréből, mert a Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat (SVP) munkatársai nem az aktuális helyzetnek megfelelően szabályozták a Kassához közeli Ruzsini-víztározó vízszintjét. Tudni szeretnénk, miért nem kezdték meg a víztározó lecsapolását napokkal ezelőtt, hiszen az előrejelzések alapján egyértelmű volt, hogy heves esőzések várhatók. Emlékeztetni szeretnék arra is, hogy nem egyedi esetről van szó, ilyenre már többször volt példa. A szóban forgó kerülő út továbbra is járhatatlan, a károk elhárítását pedig csak az árhullám elvonulása után kezdhetjük megˮ – tudatta lapunkkal Rastislav Trnka, Kassa megye elnöke. A Hernád folyó vize Sároskőszeg egy részét, illetve a Terebő (Trebejov) – Hernádszentistván (Družstevná pri Hornáde) közötti utat is elárasztotta.

Egész éjjel zsákoltak

A Kassától mintegy 30 kilométerre fekvő Jászón és Szepsiben a Bódva folyó hirtelen megemelkedett vízszintje okozott gondot. Míg Jászón már kedden megkezdték a folyó mentén húzódó házak és épületek elszigetelését, addig Szepsiben valamivel később, szerda reggel érkezett meg az árhullám. „A megduzzadt Bódva folyó két részben árasztotta el a településünket: a barlanghoz vezető út mentén, illetve a falu végén található roma telepen. A mentést három traktorbáger, egy markológép és öt teherautó segítségével végeztük. Keddről szerdára virradóra mintegy 2500 homokzsákot töltöttünk meg és helyeztünk el a folyó legkritikusabb szakaszain, szerda reggel pedig további 5000 darabot hoztunk. Az éjszaka folyamán nagyjából 60 tonnányi homokot zsákoltunk be, a tegnapi nap folyamán pedig újabb fuvarokkal töltöttük fel a tartalékainkatˮ – nyilatkozta lapunknak Kamil Münnich, a jászói önkormányzat hivatalvezetője.

A falut okolják

A település több lakosával is szót váltottunk, akik közül néhányan a falu vezetését okolják a történtek miatt. „Nem ez az első eset, hogy ilyen áradás van a faluban. Legutoljára tíz évvel ezelőtt duzzadt meg ennyire a folyó vízszintje, akkor talán még a mostaninál is nagyobb károk keletkeztek. Ennek ellenére nem javult a helyzet, a folyó medre rendezetlen, több helyen kisebb szigetek, fák, bokrok vannak. Ennek, illetve a barlang felé vezető út mentén beágazódó patak nem megfelelő ívének köszönhetően a hirtelen érkező árhullám nem tud levonulniˮ – állítják egyöntetűen a helyi lakosok. A hivatalvezető cáfolja a lakosok állításait, elmondása szerint a falu jelenlegi vezetése nem hibás, azzal érvel, hogy a jelenlegi vezetés csak két éve van hivatalban. „Két év alatt nagyjából két kilométer hosszan sikerült kitisztítanunk a folyó medrét. Nem mi vagyunk a hibásak, hanem az  önkormányzat előző vezetése, mert nem törődtek a folyómeder állapotával. A felkészültségünket az is jól bizonyítja, hogy van elegendő mennyiségű homokzsákunk, igaz, szerda éjszaka kifogytunk belőlük, de csak azért, mert csak késő délután hirdettek szükségállapotot. A falu részéről minden tőlünk telhetőt megtettünk, néhány óra leforgása alatt legalább 60 tonnányi homokot és több ezer homokzsákot szereztünk beˮ – tette hozzá a hivatalvezető.

Szepsiben is árad a Bódva

Mivel a Bódva a Jászótól néhány kilométerrel távolabb található Szepsi városát is kettészeli, a megemelkedett vízszint ott is komoly gondokat okozott. Slavomír Borovský tegnap délutáni tájékoztatása szerint elsősorban Bodolló városrészben okozott gondot az áradás. „A lakosok segítségének köszönhetően sikerült stabilizálni a folyó környékét. Az érintett utcákban túlnyomó részben sikerült megfékezni a víz terjedését, azonban voltak olyan helyek, ahol a csatornahálózat rossz állapota miatt még a késő délutáni órákban is homokzsákokkal oldottuk a helyzetetˮ – közölte a város polgármestere a közösségimédia-oldalán.

Galéria

Északon evakuálnak

Kassa megyében a Szepességben a legsúlyosabb a helyzet a megye tájékoztatása szerint. Keddről szerdára virradóra több településen folyók, patakok léptek ki medrükből. Nagysolymár (Veľký Folkmár) és Kojsó (Kojšov) között mintegy 100 méteres szakaszon zárta el a közutat az ár. A Gölnicbányai járásban Szepespatakon (Hnilčík) is kilépett a medréből a helyi patak. Gölnicbányán is kilépett a medréből a helyi patak, a mentőalakulatok még szerdára virradó éjjel eltávolították a híd korlátját, hogy szabad utat adjanak az árnak. Sároskőszegen (Kysak) mintegy ötven házat öntött el az ár. Ľubomír Krajňák polgármester szerint helyenként ötven centiméter, illetve egy méter magasságban öntötte el a házakat. A lakosság egy részét evakuálták, de sokan nem akarják elhagyni házaikat. A település négy részét nem lehet megközelíteni a víz miatt. Tegnap délután az áradó Hornád Kassa Téhány városrészében is kilépett a medréből. A helyi polgármester szerint egyelőre nincs szó tragédiáról, bár több kert víz alá került, a tűzoltók szerint a hernádtihanyi víkendházakból egyelőre nem kell evakuálni az embereket.

Egy áldozata van

Az aktuális áradások első áldozata egy fiatal férfi. A lengyel határ közelében található Jezersko településen egy 26 éves férfit ragadott el az ár kedd éjjel. Élettelen testét szerdán találták meg a hegyimentők. Kritikus a helyzet Korompán, ahol már szerdára virradóra talpon voltak a helyiek, homokzsákokkal védekeztek, ennek ellenére a Hernád kilépett medréből. Mintegy ezer hátrányos helyzetű személynek kellett elhagynia lakóhelyét az áradás miatt. Ideiglenesen a helyi szabadidőközpontban helyezték el a kisgyermekes anyákat.

Készenlétben a tűzoltók

Keddről szerdára virradóra 41 alkalommal riasztották a besztercebányai tűzoltókat az áradó folyók és patakok miatt, a legtöbb gondot Nagyszalántán, ott harmadfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el. A megyében 114 önkéntes tűzoltó is segített. Napközben már Ján Nosko, Besztercebánya polgármestere is arról tájékoztatott, hogy vészesen gyorsan emelkedik a Garam vízszintje a városban, a helyzet egyre bonyolultabb. A folyamatos esőzés következtében a Nyitra folyó is áradni kezdett.

A Szlovák Hidrometeorológiai Intézet harmadfokú árvízkészültséget rendelt el a Szakolcai, a Szenicai, a Bazini és a Kassai járásra. Az előrejelzések alapján csütörtökre virradóra az ország nagy részén eláll az esőzés. (nr, TASR, RTVS, ie)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?