A kormány bemutatta az új állami elsősegély-programot

matovic

Az "állami elsősegélyt" november 1-től igényelhetik a munkáltatók és az egyéni vállalkozók.

Milan Krajniak munkaügyi miniszter (Sme rodina) hangsúlyozta, a második hullámban az államnak nagyobb terhet kell vállalnia. A munkavállalók és a vállalkozók is több állami támogatást kapnak. Segítségért folyamodni már az október 1-jétől kezdődő időszakra lehet.

Krajniak közölte, míg a járvány első hulláma idején az állam mintegy 60 százalékban, a munkaadók és az emberek is a 20-20 százalékban viselték a terheket, most, a második hullámban az állam vállal többet. „Az 1. számú intézkedés értelmében, amely azokra a gazdasági szereplőkre, munkáltatókra vagy vállalkozókra vonatkozik, akik „a törvényből kifolyólag zárva voltak", a bruttó bérek 80%-áról a munkavégzéssel kapcsolatos teljes költségek, vagyis a szuperbruttó összegének 80%-ára növeljük a támogatást" - magyarázta Krajniak, hozzátéve, hogy az állam így megtéríti a munkáltatónak a járulékok egy részét, hogy meg tudjon tartani minden munkahelyet, amit csak lehetséges.

A 3A, vagyis az úgynevezett kurzarbeit intézkedésben a havi összeghatárt 1100 euróra emeljük, ez is a szuperbruttóból számítjuk ki

- tette hozzá Krajniak.

A bevételkiesések kompenzálására 1,5-ös szorzót vezetnek be. Ez azt jelenti, hogy a vállalkozók a tavasszal folyósított 180 helyett 270 eurót kapnak alkalmazottanként a forgalom 20%-os csökkenése után. A forgalom 40%-os csökkenésétől a támogatás összege 300-ról 450 euróra emelkedik, ha a kiesés 60%-os, az eredeti 420 euróról 630 euróra emelkedik a támogatás, és ha 80%-os vagy annál több a bevételkiesés, a támogatás 540 euró helyett 810 euró lesz munkavállalónként.

Krajniak konkrét példával illusztrálta az elmondottakat: a kurzarbeit intézkedés keretében egy 100 alkalmazottat foglalkoztató kiskereskedelmi hálózat 88 ezer euró helyett 110 ezer eurót kaphat (az átlagbér alapján kiszámítva - a TASR megjegyzése). „Ami az bevétel 85%-os csökkenését illeti, 54 ezerről 81 ezer euróra emeljük az összeget" - tette hozzá a miniszter. Ugyanez a szabály vonatkozik az önálló keresőtevékenységet folytató személyekre (SZČO) is, a bevételcsökkenés kompenzálására kifizetett támogatás maximális összege 810 euró lesz.

A kérvényeket a minisztérium a pomahameludom.sk weboldalon teszi közzé, november elejétől lehet beadni őket őket. A miniszter hozzátette: akik eddig segélyben részesültek, azoknak egy kiegészítést kell aláírniuk, ez alapján kapják meg a magasabb összeget. Ha valaki először kéri a támogatást, elektronikus formában kell benyújtania a kérvényt.

Krajniak hozzátette, az egyes támogatási rendszerek - Elsősegély+, a kulturális és idegenforgalmi támogatás - kombinálhatók. A miniszterelnök azt mondta, például egy zárva tartó étterem üzemeltetője kérheti a munkaerő után igényelhető 80%-os hozzájárulását, az idegenforgalmi támogatási rendszerből a bevételek csökkenése utáni támogatást, valamint a bérleti díj kompenzációját.

Ha a vállalkozóknak most a második hullámot segítség nélkül kellene átvészelniük, azzal már nem tudnának megbirkózni, ezért megígértük, hogy azonnal megkezdjük a kompenzációs intézkedések kidolgozását

- mondta a miniszterelnök. Felhívta a figyelmet az új, úgynevezett covid-hozzájárulásra is. Az a munkavállaló, aki a munkahelyén fertőződik meg koronavírussal, közel a teljes nettó fizetése összegét megkapja, amíg munkaképtelen.

A miniszterelnök szavai szerint az államnak segítő kezet kell nyújtania az érintett ágazatoknak, a támogatások összege megközelítőleg 200 millió eurót tesz ki havonta, vagyis 50%-kal emelkedik a tavaszi összeghez képest.

(tasr)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?