Vasárnap az Elnöki Palotában

Vasárnap az Elnöki Palotában

És nem először. Kitartó olvasóink biztosan emlékeznek rá, hogy Vrabec Máriát kétszer is fogadta az előző köztársasági elnök, Andrej Kiska, először megválasztása után, majd egy hosszabb sajtószünetet követően neki nyilatkozott először.

Vagyis a Vasárnap olvasóit, Önöket tisztelte meg az idejével, és az egyenes válaszadásaival. Csak a miheztartás végett mondom, mert egyébként szakmán kívüli olvasóként nem kell, hogy tudja az ember: nem olyan egyszerű bejutni egy államfőhöz személyesen, hiszen a sajtótájékoztatókon a legmagasabb közjogi méltóság mindent közöl a sajtóval, amit közlésre szán. Ha mégis fogad valakit külön beszélgetésre, az egyszerre szól az újságíró személyének, a sajtóorgánum hitelességének és olvasói táborának. Ezért is voltam már akkor nagyon büszke a munkatársaimra, akik hosszú évek óta hétről hétre korrekt, hiteles, megbízható és szerethető lapot készítenek, és Önökre, kedves Olvasóink, akik hosszú évek óta hétről hétre fenntartják figyelmükkel, érdeklődésükkel ezt a lapot.

Ez a mostani palotabeli jelenlét mégis más volt, mint az eddigiek. Még azoknál is több. Zuzana Čaputová személyében ugyanis egy olyan elnököt kapott az ország, akinek valóban az állampolgárai fontosak, beleértve a magyar nemzetiségűeket is, és a velük való személyes találkozást részesíti előnyben a sajtószerepléssel szemben. Ezt több magyarlakta településen már meg is tapasztalhatták, lehet, hogy éppen olvasóink közül is találkozott valakivel. Vagyis, nagyon korlátozott az újságírókra szánható ideje, ezért is különösen megválogatottak ezek az alkalmak és a médiumok. Mert természetesen őt is azonnal megkerestük, amint beiktatták a hivatalába, de sajnos nem fért bele a programjába, aztán meg már a világjárvány is tetézte az elnöki teendőket, átírva a fontossági sorrendet. Ám a megkeresésekre adott válasz, hogy kérik a türelmünket, gondolnak ránk és olvasóinkra, nem puszta udvariassági gesztus volt, szeptember elején megjött az időpont az elnök asszony szóvivőjétől. Be kell vallanom, még a kollégáknak sem mertem elmondani, végigizgultuk a három hetet, hiszen a járvány éppen újra erőre kapott, minden nap hozott valami változást, szigorítást, nagyon ott lógott a levegőben, hogy lemondhatnak minden hivatalos programot. És nem. A Vasárnap összes angyala köröttünk szálldosott, mert 29-én hívott a szóvivő, de nem azért, hogy lemondja, csak hogy visszaigazolja a másnapi terminust. Így esett, hogy Vrabec Mari bevihette az Elnöki Palotába magát a Vasárnapot is, egy korábbi számot, melynek címlapján a kormánykinevezés kapcsán Zuzana Čaputová szerepelt. Ebben amúgy nincsen semmi különös, a különösség abban a figyelemben van, ahogy ezt Szlovákia államfője kezelte. Például, hogy nem adta át rögtön a sajtósának, hanem megnézte, és a beszélgetés alatt az asztalára tette. Például, hogy utána nem hagyta ott, hanem fogta, és elvitte. Itt még gondolhatná az ember, hogy persze, egy intelligens, illemtudó, az érintkezési szabályokat betartó finom hölgy ezzel is tiszteletben tartotta a vendégét, aztán a lapot az irodájában vagy a mosdóban vagy akárhol félredobta, mert miért is nézegetné, hisz számára idegen nyelven íródott. Ám nem így történt. Tudni ezt onnan, hogy pár nap múlva ismét jelentkezett a szóvivő, csupán hogy megossza velünk az elnök asszony bennünket érintő mondatát: „Ez tényleg egy tisztességes újság.” (Édes Istenem, hogy milyen országban élhetnénk, ha annak idején a Supermannek öltözött pártelnök nem ereszti szélnek Radičová lufiját!) Mindenesetre én ezt a mondatot a legmagasabb állami kitüntetésnek tekintem, munkatársaim kitüntetésének, akik megvalósítják, feletteseim kitüntetésének, akik hagyják, hogy megvalósítsuk.

És az Önök kitüntetése, kedves olvasóink, akik velünk tartanak ezekben a nem könnyű időkben is. Egyrészt a vírus okozta létbizonytalanságban, de már azt megelőzően is, amikor magas példányszámra, tömeges figyelemre, milliós kattintásra, nézettségre olyan mediális termékek (mert az még véletlenül sem sajtó) számíthatnak, ahol a show meg a buli meg a szenzáció a vezérelv, nem az értelmes beszéd.

Köszönjük.

 

Aki követni szeretné Hunčík Pétert azért, hogy 2025-ben és még az után is olvashassa a Vasárnapot, és megteheti, a következő számlaszámon tegye:

 

Československá obchodná banka, a.s.

Číslo bežného účtu IBAN: SK34 7500 0000 0001 2590 9023

Variabilný symbol: 999

 

 

--------------

 

Kivéve talán egyszer, egy VASÁRNAP, amikor a szolgák és az uraik mind együtt mentek a templomba.

Alice Munro: Mennyi boldogság!

 

 

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 42. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?