Feladták a leckét a középiskoláknak

Komárom
Komárom |

Nem volt szerencsés lépés egyik napról a másikra bezárni a középiskolákat, de meg lehet birkózni a helyzettel a lapunknak nyilatkozó két komáromi iskolaigazgató szerint.

A helyzet valóban rossz, és lépni kellett Andruskó Imre a Selye János Gimnázium igazgatója szerint, de hangsúlyozza, a módszer, ahogyan a kormány bezárta az iskolákat, nem tetszik neki. Nem hiszi, hogy a középiskolákban folyó tantermi munka gyorsítaná a járvány terjedését, az eddigi tapasztalatok szerint egyébként az intézmények időben léptek a felbukkanó fertőzések esetén és betartották az előírásokat. Andruskó azt is kifogásolta, hogy míg a szigorítások által érintett többi szektorban az emberek kaptak némi időt az átállásra október 15-ig, addig a középiskolákat gyakorlatilag azonnal bezárták.

„A kommunikáció akkor sikeres, ha az emberek hisznek a vezetőiknek. Követem a híreket, figyelem az emberek reakcióit, és növekszik türelmetlenség, veszít a hitelességéből a miniszterelnök”

– tért ki az kormány népszerűségének csökkenésére Andruskó. Hozzátette, nem vitatja az iskolák bezárását akkor, ha a helyzet nagyon rossz, a Selye Gimnázium elődjében az 1918-as járvány idején volt is erre történeti példa.

Az oktatásügyi minisztérium által kiadott protokoll szerint a pedagógusoknak az iskolaépületből kell folytatniuk a munkát azokban az iskolákban, ahol ehhez a feltételek terem és számítógépek formájában adottak. A Selye Gimnázium esetében erre fel vannak készülve, azonban a nyolcosztályos képzés első négy évfolyama továbbra is tantermi oktatásban részesül. Ez 63 diákot érint, és nyilvánvalóan növeli az iskolára nehezedő logisztikai nyomást.

„Nem tartom egyenrangúnak az online oktatást a tantermivel, hiszen nemcsak IQ-t, hanem érzelmi intelligenciát is fejlesztjük, ez utóbbit pedig nehezen lehet megvalósítani távoktatás útján”

– mondja Andruskó. Nyitra megyével jó a kommunikáció, a központi rendelkezésekről folyamatosan tájékoztatja őket a Komáromi járást kezelő módszertani igazgató.

Komárom

Kissé előkészületlen lépés volt ez. Az nem korrekt, hogy vasárnap délben bejelentik, s másnaptól érvényes” – mondta lapunknak Vetter János, a komáromi Gépipari és Elektrotechnikai Szakközépiskola igazgatója, aki ugyanakkor úgy látja, főleg a tavaszi iskolabezárás tapasztalata miatt meg tudnak birkózni a feladattal. Noha a különböző szakokhoz nélkülözhetetlen gyakorlati, műhelyekben folyó órák is tartoznak, úgy tervezik, ezeket később pótolják majd. Amíg távoktatásra kényszerülnek, a pedagógusaik az elméleti órákra helyezik a hangsúlyt. Náluk sem jelent problémát a online oktatáshoz szükséges felszerelés és tér biztosítása. Ami a kollégistákat illeti, még vasárnap eljöttek a dolgaikért, így a taneszközök is már a birtokukban vannak. Vetter János úgy látja, kevésbé érte a diákokat meglepetésként a távoktatásra való átállás, mint tavasszal, s jól alkalmazkodtak a kényszerhelyzethez.

A minisztériumi útmutatás értelmében a szakközépiskolai duális képzéseknél is van kivétel, ugyanis azoknak a diákoknak, akik különféle cégekhez és vállalkozókhoz járnak gyakorlatra, nem szükséges otthon maradniuk.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?