Uniós támogatásoktól eshet el Szlovákia

Remisová
Pozsony |

Szlovákiának az idei év végéig még 109 millió eurót kell felhasználnia az Integrált regionális operatív programból (Irop), ellenkező esetben elesünk ettől az összegtől – jelentette be Veronika Remišová régiófejlesztési miniszter.

A tárcavezető szerint épp ezért olyan szabályokat vezetnek be, amelyeknek köszönhetően egyszerűbben és gyorsabban hívhatják majd le a támogatásokat az erre jogosultak. Ebből az operatív programból fizetik a másod- és harmadosztályú utak, a kerékpárutak felújítását, a közösségi központok építését, de a kórházak és óvodák támogatását is. Remišová szerint ez az operatív program volt az egyik legrosszabb, ami a teljesítményt illeti. Szlovákia ezen keresztül a jelenlegi programozási időszakban 1,7 milliárd euróhoz juthat hozzá, 1,25 milliárd eurót azonban még mindig nem használtak fel.

„Hogy felgyorsítsuk a folyamatot, többek között egyszerűbb szabályokat vezetünk be a közbeszerzések esetében és a pályázatok elbírálásánál is. Összesen több mint 40 intézkedéssel számolunk”

– tette hozzá Remišová. Szerinte a pályázók csak az igazolásokkal kapcsolatos könnyítéseknek köszönhetően 30 százalékos időmegtakarítással számolhatnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?