Pozitív lett Grendel Gábor koronavírustesztje

Grendel Gábor

Peter Pellegrini (független), a parlament alelnöke hétfőn arról tájékoztatott, hogy képviselőtársa, Grendel Gábor (OĽANO) annak ellenére járt a parlamentben, hogy COVID-19-pozitív. Pellegrini szerint Grendel felelőtlenül viselkedett, mert nem tájékoztatta erről sem a képviselőtársait, sem a parlament vezetését. Az OĽANO képviselője azt állítja, hogy nem voltak tünetei, és a tesztet csak megelőző jelleggel csináltatta meg.

A parlament alelnöke szerint Grendelnek köztisztviselőként példát kellene mutatnia. Feltette a kérdést, hogyan várhatja el a koalíció az állampolgároktól a felelősségteljes magatartást, tehát hogy pozitív teszteredmény esetén jelentsék be, hogy kikkel érintkeztek, és értesítsék ezeket a kontaktszemélyeket, ha egy képviselő így viselkedik.

„Minden képviselő félti a szüleit, nagyszüleit, és minden parlamenti alkalmazottnak joga van tudni, hogy a parlament egyik alelnöke pozitív. Más képviselők, ketten-hárman azonnal bejelentették, és nem jöttek el az ülésre” – hangsúlyozta a volt kormányfő.

Grendel a közösségi hálón közzétett bejegyzésében azt írta, hogy nem voltak tünetei, a tesztet pedig csak megelőző jelleggel csináltatta meg, mivel érintkezett egy olyan személlyel, aki kapcsolatba került egy igazolt fertőzöttel. „Úgy éreztem helyesnek, ha azonnal leteszteltetem magam, és nem várok annak a személynek az eredményére, akivel érintkeztem. Emiatt nem mentem be dolgozni szeptember 30-án reggel, és emiatt nem voltam jelen, amikor a parlament Záborská asszony törvényéről szavazott. Tüneteim nem voltak, és most sincsenek. Ráadásul, mint utóbb megtudtam, annak a személynek, akivel kapcsolatba kerültem, negatív lett a tesztje” – hangsúlyozta Grendel.

Hozzátette: arról, hogy pozitív lett a teszteredménye, értesítette az irodájában dolgozó kollégákat, és lemondott egy vitaműsort is, amelyben Erik Tomáš független képviselő lett volna a partnere. Utóbbi a műsor után jelezte neki, hogy tudja a távolmaradása okát, és értesíteni akarja erről Pellegrinit. Grendel szerint Pellegrinivel az utóbbi időben nem érintkeztek, ennek ellenére felhívta őt, valamint a parlament többi alelnökét és a házelnököt is, hogy értesítse őket a teszt eredményéről.

A koalíciós képviselő állítása szerint Pellegrini tíz napja tudja róla, hogy pozitív. A telefonbeszélgetésük nyugodt hangnemben zajlott, a volt kormányfő megköszönte az információt. „Egyben biztosított arról, hogy tiszteletben fogja tartani a törvény által is védett orvosi titkot, és diszkréten fogja kezelni a beszélgetésünk alatt elhangzottakat” – zárta Grendel.

KTO DO TEBA KAMEŇOM...

Peter Pellegrini dnes oznámil Slovensku, že som bol pozitívne testovaný na ochorenie Covid-19. A...

Közzétette: Gábor Grendel – 2020. október 12., hétfő

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?