A nagyapa hadművelet váltotta a Tenetet a toplista élén

Robert De Niro

Robert De Niro új vígjátéka, A nagyapa hadművelet váltotta az észak-amerikai hétvégi kasszasikerlistán Christopher Nolan Tenet című filmjét. A covid-éra mozis bevételei azonban továbbra is messze elmaradnak a járvány előtti szinttől.

A nagyapa hadműveletben De Niro alakítja a nagyapát, aki háborút indít unokája ellen, mert az nem akarja átadni neki a szobáját.

A filmet eredetileg 2018-ban akarta bemutatni a gyártó The Weinstein Company, de a produkciós vállalatot irányító Harvey Weinstein közben szexuális bűncselekmények miatt börtönbe került, és a film fogalmazását elhalasztották. Most a 101 Studios forgalmazásában került a mozikba. Az új stúdiót David Glasser, a Weinstein Co. korábbi igazgatója vezeti - írta a Variety.com.

A vígjáték a hétvégén 3,6 millió dolláros jegybevételre tett szert a 2205 észak-amerikai moziban, a kritika ugyanakkor meglehetősen hidegen fogadta. A Nolan rendezésében készült sci-fit azonban, amelyet már hat hete játszanak a mozik, sikerült megelőznie, ugyanis a Warner Bros. produkció péntektől vasárnapig 2,1 millió dollárt keresett. A film teljes eddigi észak-amerikai bevétele ezzel elérte a 48,3 millió dollárt , globális jegyeladásai pedig meghaladták a 323 millió dollárt.

A Disney egy 1993-as filmjét is újra a mozikba küldte a hétvégén; a Hókusz pókusz című vígjáték, amelyben Bette Midler, Sarah Jessica Parker és Kathy Najimy játszott boszorkányokat, annak idején nagy kasszasiker lett, most pedig 1,2 millió dollárt  hozott.

Az új mutánsok 685 ezer dolláros jegyeladással 22 millió dollárra növelte észak-amerikai bevételét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?