A Galleko® az őszi gabonafélékben

galleko

A jól begyökeresedett növény az egyik előfeltétele a jó termésnek. A minőségi növényállománnyal szorosan összefügg az egyedek hibátlan gyökérzete. Épp ennek köszönhetően tudnak jobban ellenállni a különféle stresszhatásoknak.

Példaként elég megemlíteni néhány negatív hatást az elmúlt szezonból. A túlzott csapadék, az alacsony hőmérséklet, a száraz fagyok, vadkárok nem voltak kivételesek. Az utóbbi években tavasszal Szlovákiában és Csehországban is nagyon szenvednek a növények a szárazság miatt. Ezek a hatások jelentősen befolyásolják a végeredményt.

A piacon manapság egy sor olyan készítmény található, amelyek feladata segíteni a növényt a stresszhatások leküzdésében, és minden évben megjelenik valamilyen újdonság. Aki viszont olyan készítményt szeretne, amely már kipróbált, bizonyított a kísérletekben és a gyakorlatban is, annak a Galleko® készítményeket ajánlott választani.

A Galleko® célja, hogy a növényeknek komplex segítséget nyújtson a starttól kezdve a betakarításig. A Galleko készítmények már igazolt metodikával rendelkeznek az egyes mezőgazdasági növények esetében a vetőmag kezelésétől kezdve az egész vegetációs időszak alatt, amely megmutatkozik a termés minőségi mutatóin is. Az előző lapszámokban már vázoltuk az egyes készítmények összetételét, hatását, és jelentőségét a gazdasági mutatókra. A sűrűn vetett növények esetében elsőként a Galleko špeciál készítményt kell megemlíteni. A segédanyagot a vetőmag csávázásánál alkalmazzuk a csávázószerhez adagolva, de az semmiképp sem helyettesítheti a csávázószert. A földbe kerülve segíti a magokat a kezdeti fázisban. Hatása látható a kezdeti vegetációs időszakban, főként a gyökérzet minőségén. A hosszabb és dúsabb, valamint a hajszálgyökerekben gazdagabb gyökérzet tipikus jellemzője a növényzetnek, amelyet a Galleko készítményekkel kezeltek. A hatás megmutatkozik a föld feletti részekben is, mégpedig a növények súlyában, a mellékhajtások számában, a vitalitásban, illetve az ellenállóképességben.

Azonban nem minden termelőnek áll módjában befolyásolni a vetőmag előkészítését. Nekik ajánljuk a Galleko univerzál-t, amely már az elvetett növényzetre van hatással. Foliárisan a harmadik levél megjelenésétől ajánlott alkalmazni. A későbbi alkalmazás sikerességét és hasznosságát illetően kérdések merülnek fel, de a kísérletekben a későbbi alkalmazás (2015.11.12., 2018.11.2.) sem hatott negatívan a növényzetre. Azon növények esetében, ahol a Galleko špeciál-al kezelték a növényt, a 0,4-0,5 l/ha adagolást ajánljuk. A Galleko špeciál-al nem kezelt növények esetében természetesen a magasabb, 0,6-0,8 l/ha adagolást ajánlunk, attól függően, milyen állapotban van a növényzet.

A Galleko univerzál segíti a föld feletti és föld alatti részek fejlődését. Stimulációs, regenerációs és stresszcsökkentő hatása van. Semmiképp sem lehet vele helyettesíteni a vegyszeres kezelést, valamint a tápanyag-utánpótlást. A készítmény kiegyensúlyozott elegye a szerves anyagoknak, aminosavaknak, tengeri alga kivonatoknak, stresszhatás csökkentő anyagoknak, mikro- és makro-elemeknek. A szerves anyagok pozitívan hatnak a gyökérzet tömegére és minőségére, ennek köszönhetően az hosszabb és dúsabb a hajszálgyökerekben. A minőségi és dús hajszálgyökérzet az előfeltétele az egyedek helyes működésének. A növényzet így képes felvenni a tápanyagot és vizet a nagyobb mélységekből, valamint a kevésbé mozgékony tápanyagokhoz is könnyebben hozzájut. A gyökércsúcsokon jön létre a citokininek szintézise, ezek gyöngítik az appikális dominanciát, és segítik a mellékhajtások képzését. Nagyon sok hasonló készítmény csak a gyökérhosszra építi a stresszcsökkentő hatást. A Galleko univerzal ezekkel szemben tartalmazza a stresszcsökkentő anyagok egy önálló csoportját is, amelyek feladata segíteni a növényzetet a stresszhatások leküzdésében (szárazság vagy túlzott nedvességtartalom, magas vagy alacsony hőmérséklet, stb.). A Galleko készítményekkel kezelt növények közti különbség szemmel látható. A föld feletti részek vastagabbak, illetve már első látásra is vitálisabbak. Hogy ez hogyan fest a gyakorlatban, látható az alábbi felvételeken is.

Őszi búza, Panónia, balra kontroll, jobbra Galleko univerzál. Fotó: 2019.10.30., Strakonice járás, CSK.

 

 

A felvételek részét képezik annak a fotódokumentációnak, amelyeket a tavaly ősszel megalapozott félüzemi kísérletek során végeztünk. Az őszi búzát 2019.10.8-án kezelték Galleko univerzál-al 0,5 l/ha adagban.

A mintavétel és az értékelés, amelyet 20 nappal az alkalmazást követően végeztek, bizonyították a lényeges különbségeket a kontroll és a kezelt változat közt. A föld feletti részek a kezelt változat esetében dúsabbak, a sorok teljesebbek, az egyedek pedig vitálisabbak voltak már első látásra is. A mintavételnél a különbségek megmutatkoztak a gyökérrendszerben is.

Őszi búza, Panónia. Balra kontroll, jobbra Galleko univerzál. Fotó: 2019.10.30., Strakonice járás, CSK.

A 2015/2016-os szezonban kisparcellás kísérletek folytak Kelet-Szlovákiában (NPPC - VÚRV Pešťany, Malý Šariš kísérleti és nemesítő állomás). A kísérleti variánst ősszel a Galleko univerzál-al kezelték, ami tavasszal sokkal jobb állapotban volt, így végül 210 kg-os többletet hozott. Ez az 10 t/ha összhozamot meghaladva egyértelműen pozitív eredménynek minősül.

Az effektivitás szempontjából érdekes összehasonlítani a második és a harmadik kísérleti variánst. A második variáns esetében a Galleko univerzál egyszeri őszi alkalmazása (19,60 €/ha) 210 kg/ha többlethozamot eredményezett. Azonban a harmadik variáns esetében, amikoris a teljes metodikát alkalmaztuk az őszi búzában (Galleko špeciál – csávázásnál; Galleko univerzál – ősszel, Galleko zmáčadlo – tavasszal) a befektetés összege 29,90 €/ha volt, a többlethozam pedig meghaladta a 300 kg-ot. A végeredmény tehát egyértelműen bizonyítja a Galleko® metodika alkalmazásának gazdaságosságát. Más szóval a Galleko készítmények kisebb adagokban való többszöri alkalmazása kifizetődőbb, mint az egyszeri, nagyobb adagban való alkalmazás. Ezt a tényt támasztják alá a 2018/2019-es szezon kísérleti eredményei is. Ezek a csehországi OSEVA PRO s.r.o., Rožnov – Zubří kísérleti állomásán zajlottak. A Galleko technológia ebben az esetben 700 kg-os többletet hozott a kontrollal szemben. A kísérleti táblák értékelése tavasszal (2019.4.1.) bizonyították, hogy a Galleko univerzál alkalmazása a kezdeti fázisban jelentősen hozzájárult a növények jobb átteleléséhez. Az ősszel kezelt növények sokkal jobb kondícióban voltak az áttelelés után. A kezelések pozitív hatása tehát vitathatatlan.

Az említett végeredmények igazolják a Galleko készítmények pozitív hatását az őszi búza esetében. A korai alkalmazással a növényeket olyan előnyökhöz juttatják, amelyek egészen a végső fejlődési fázisig hatnak. A termelő jutalma nem csak a szemmel láthatóan szebb növényzet, hanem a magasabb termés is.

A Galleko és csapata az idén is készen áll, hogy az őszt a növényei mellett töltse. Közös érdekünk a lehető legmagasabb effektivitás, amelyet a Galleko® technológiával elérhet. A piacon való stabil hely a növénytermesztés technológiájában minket is kötelez. Örülünk a találkozásának, viszontlátásra az őszi vetések mellett!

Bővebb info: Telefon: 0911 44 44 78 E-mail: info@galleko.com

Martin Šotík, Galleko

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?