Észak-Korea nagyszabású katonai parádét tartott

Észak-Korea

Nagyszabású katonai parádét tartottak szombaton Észak-Koreában a sztálinista állampárt, a Munkapárt 75 évvel ezelőtti megalapításának évfordulóján.

A koronavírus-járvány jelentette veszély ellenére megtartott ünnepi rendezvényen felvonultatták a legújabb katonai technológiát - jelentették hírügynökségek dél-koreai forrásokra hivatkozva. Az észak-koreai állami tévé helyi idő szerint délutánig nem adott hírt az eseményről.

Műholdképek tanúsága szerint több ezer katona masírozott végig Phenjanban az államalapító Kim Ir Szenről elnevezett téren az unoka, a 2011-ben hivatalba lépett jelenlegi észak-koreai vezető, Kim Dzsong Un előtt.

A korábbi gyakorlattal ellentétben idén nem hívták meg a külföldi sajtót a felvonulásra, feltehetően a járványveszély miatt. Észak-Korea már januárban lezárta határait, hogy megakadályozza a vírus behurcolását, és nagyon keveset lehet tudni arról, mennyire súlyos a pandémiahelyzet az országban.

Amerikai és dél-koreai hírszerzési források alapján megfigyelők azt találgatták, hogy Észak-Korea felhasználja-e az évfordulót arra, hogy bemutassa új interkontinentális rakétáját. A világtól elszigetelt sztálinista állam rendszerint erődemonstrációt tart a hasonló alkalmakkor.

Donald Trump amerikai elnök háromszor is találkozott az észak-koreai vezetővel, de a Phenjan ballisztikusrakéta-fejlesztéséről és atomprogramjáról folytatott tárgyalások megfeneklettek.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?