Hogyan csináljunk valakiből tolvajt

danglar

Elvitte a víz, összemosta a miniszterelnök.

Kész katasztrófa a Murányban és környékén élők számára, ami a nyáron történt: leszakadt egy megyei út. Az óriási eső és a domboldalon lezúduló víz egyszerűen elmosta az út felét, azóta sem lehet arra közlekedni. A kár hatalmas, rögtön látszott, hogy a helyreállítás nem olcsó mulatság, ezért Ján Lunter megyefőnök a kormányhoz fordult segítségért. Lesz is segítség, csakhogy közben a kormány a korrupcióellenes harcának zászlajára tűzte ezt az esetet.

A kormányfő és a pénzügyminiszter verziója a következő: Lunterék állítólag egy ismerős céget szólítottak meg, amely 19 millió euróra taksálta a helyreállítási költségeket. Ekkora összeget kértek tehát a kormánytól, azonban a minisztérium Értéket a Pénzért intézete rácsapott a mancsukra: kiszámolta, hogy a költség nem több 8 millió eurónál. „Ne próbálkozzatok nálunk olyan összeggel, amit elsőre bemond valaki” – üzeni Igor Matovič.

És most jöjjön Lunterék verziója, amit közvetve az Értéket a Pénzért intézet is megerősített, így alighanem ez áll közelebb a valósághoz. A 19 millió euró csupán a projekttervező gyors becslése volt. Lunterék később 9,7 millió eurós projektet küldtek el a kormányhivatalba, tehát jóval alacsonyabb volt az összeg az első becslésnél. Az Értéket a Pénzért intézet ezt a 9,7 milliót faragta le 700 ezer euróval – nem pedig 11 millióval, mint azt a kormányfő és a miniszter állítja. A hivatalos végösszeg: 9 millió euró.

Persze, történhetett egy csomó félreértés is ebben az egész ügyben, de valószínűleg nem csak erről van szó. Lunterék azt állítják, minden információt elküldtek a kormányhivatalnak, beleértve a projektdokumentációt. Ezért úgy fest a dolog, mintha az OĽaNO két politikusa azért faragott volna tolvajt Lunterékből, hogy korrupcióellenes harcát így verje nagydobra. Még annak árán is, hogy ezzel olyan megyei politikusok hírnevét rontotta, akik sose voltak és nem is lesznek az ellenlábasaik. És ebben az egészben szerencsétlen módon az Értéket a Pénzért intézet is részt vett, bár csak a munkáját végezte.

Az sem mindegy tehát, milyen módon harcolnak a korrupció ellen, és nem kellene rögtön bárkit befeketíteni. Főleg ha már nem ellenzéki politikus valaki, hanem kormányfő, és így sokkal nagyobb a felelőssége. A kormányfőnek és a miniszternek be kellene ismernie a hibát és elnézést kérni. Ha ezt nem teszik meg, mindig eszünkbe fog jutni ez a történet, amikor Matovič azzal fog dicsekedni, hogy hány meg hány karját vágta le a polipnak.

A szerző a Trend kommentátora

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?