Gyimesi szerint Miroslav Kollár miatt esett kútba a feliratozás nélküli miseközvetítés

Gyimesi György
Pozsony |

Gyimesi György (OĽANO) parlamenti képviselő azt állítja, hogy az egyik koalíciós partnere, Miroslav Kollár (Za ľudí) képviselő söpörte le az asztalról azt a módosító javaslatot, melynek értelmében a nemzeti kisebbségek nyelvén, például magyarul vagy ruszin nyelven közvetített szentmiséket nem kellene feliratozni.

Gyimesi az októberi ülésen tervezte a parlament elé terjeszteni az államnyelvről szóló törvény módosítását. Úgy véli, a templomlátogatást korlátozó óvintézkedésre tekintettel sürgősen szükség lenne az említett módosításra, hogy a mintegy 352 000, nem szlovák nemzetiségű hívő a televízióban követhesse a szentmiséket. Emlékeztetett, hogy a televízióknak a világjárvány első hulláma idején sem volt kapacitásuk eleget tenni a feliratozás kötelezettségének. Gyimesi egyetért azzal, hogy rendszerszintű változtatásokkal csak később érdemes foglalkozni, elmondása szerint most csupán egy aktuális problémára akart megoldást kínálni. „Ha élesen akarnék fogalmazni, azt mondanám, hogy Kollár szemen köpte ezeket az embereket” – fűzte hozzá.

Kollár azt állítja, hogy a törvénymódosítás későn jutott el hozzá. A TASR hírügynökség megkeresésére azt mondta, hogy a javaslattal szemben objektív kifogásokat fogalmazott meg. Hozzátette: üdvözli a rendszerszintű módosításokat, de nem híve az „ad hoc törvényhozói megoldásoknak, amelyek kicsúszhatnak az irányítás alól”.

Kollárt meglepte, ahogy Gyimesi kommunikálta az ügyet. „Tekintettel a szakmai múltamra, arra, hogy évekig a Kalligram magyar-szlovák kiadónál dolgoztam, és hogy egész életemben kiálltam az emberi jogok és a kisebbségek jogai mellett, érthetetlennek tartom ezt a hecckampányt” – zárta a képviselő.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?