Áfacsökkentést követelnek az éttermek

restauracia
Pozsony |

A szlovákiai éttermek a koronavírus-járvány által leginkább sújtott vállalkozások közé tartoznak, ezért égető szükségük lenne az állam támogatására – figyelmeztet a Mentsük meg a gasztroágazatot kezdeményezés a kormánynak címzett levelében. A pénzügyminiszter nem sajnálja az étterem-tulajdonosokat.

A Statisztikai Hivatal elmúlt hónapokban közzétett felmérései szerint a szállodaipar mellett az éttermek könyvelhették el a legnagyobb veszteségeket a koronavírus-járvány miatt.

„A tavaszi első hullám során be kellett zárnunk az éttermeket, a mostani második hullám során pedig újabb megszorításokkal kell megbirkóznunk. Nem szervezhetünk ünnepségeket, kevesebb vendéget fogadhatunk, este tízkor pedig mindenkit ki kell tessékelnünk. A bevételeink emiatt újra drámaian csökkennek, és a kilátásaink most még az első hullámhoz képest is rosszabbak”

– panaszkodnak a Mentsük meg a gasztroágazatot kezdeményezésbe tömörült étterem-tulajdonosok. Ez utóbbiak az ágazat megmentése érdekében most azt javasolják, hogy a kormány átmenetileg faragja le az áfaterheiket, legalább a környező országok szintjére csökkentve az adókulcsot. A nyílt levélben 5 százalékos adókulcsot szorgalmaznak.

A pénzügyminiszter, Eduard Heger ezzel szemben úgy gondolja, hogy az étterem-tulajdonosok jelenleg épp nem tartoznak azok közé, akiket nagyon sajnálnunk kellene.

„Továbbra is viharban vagyunk, az éttermek ennek ellenére nagyon gyorsan összeszedték magukat a járvány első hullámát követően. Jelenleg nem tartoznak azon ágazatok közé, amelyek segélyre szorulnának. Természetesen értem, hogy az alacsonyabb bevételek miatt panaszkodnak, egy ideig azonban még ki kell bírniuk”

– állítja Heger. A tárcavezető elveti az áfacsökkentés ötletét is.

Richard Sulík gazdasági miniszter ugyanakkor a szerdai kormányülést követően elmondta, hogy már dolgoznak egy olyan vállalkozástámogató csomagon, amely az éttermeken is segíthetne. A Mentsük meg a gasztroágazatot kezdeményezés szerint ilyen támogatásokat az elmúlt időszakban is igénybe vettek az ágazatban vállalkozók, ezeket azonban nem minden vállalkozás engedhette meg magának, így nem jelentenek mindenki számára elfogadható megoldást.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?