Nyilvános az első magyar horrorfilm előzetese. Meg meri nézni? VIDEÓ

horror

A jövő év januárjában már a mozikba kerülhet a Post Mortem című magyar horrorfilm, amelynek már megtekinthető az előzetese.

Az első magyar horrorfilm, a Post Mortem a spanyolnátha idején játszódik, egy vidéki kis faluban, és valójában egy kísértettörténet, melyben a járvány és az azt megelőző világháború áldozatai kerülnek szembe az élőkkel.

A film főszereplője Klem Viktor, aki egy vándorfényképészt alkot. A történet szerint az országot járja, és halott családtagokkal készít utolsó fotókat a hozzátartozók számára. Ez már önmagában nem egy lélekemelő törtnet, ám egy olyan faluba ér, ahol a holtak nem nyugosznak – ebből a helyzetből bontakozik ki a főtörténet és a horrorisztikus vonal.

A rendező Bergendy Péter, a szereplők között pedig ott van például Hais Fruzsina, Schell Judit, Anger Zsolt, Reviczky Gábor, Hámori Gabriella, Kiss Diána Magdolna és Ladányi Andrea.

A film előzetesét már közzétették, íme:

 

A filmet eredetileg mostanság, éppen halloweenre időzítve akarták bemutatni, de a járvány miatt megcsúsztak, így viszont egy sajátos többlettartalmat kapott a film, hiszen egy újabb járvány irányából nézhetjük meg a spanyolnátha történetének egy szeletét.

A világpremier a Varsói Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában lesz.

 

Ha nem tudja kivárni, akkor tippként íme az IMDb szerint a világ 10 legjobb horrorfilmje:

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?