Törvényt sértett a Közegészségügyi Hivatal

bíróság illusztráció

Törvényt sértett a Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ), amikor veszélyhelyzetet és intézkedéseket vezetett be az új típusú koronavírus-járvány első hulláma idején – állapította meg a Főügyészség (GP), amely ügyészi figyelmeztetést küldött a Közegészségügyi Hivatalnak.

A törvénysértés abban áll, hogy a Közegészségügyi Hivatalnak nincs megfelelő jogosultsága a veszélyhelyzet kihirdetése kapcsán intézkedéseket hozni, és a jogi forma sem volt megfelelő. Mindez az ügyészi figyelmeztetésből derül ki, amely a TASR birtokában van.

Az ügyészi figyelmeztetést szeptember 29-én kézbesítették a hivatalnak. „A Közegészségügyi Hivatalnak az ügyészi értesítés kézbesítésétől számított 30 nap áll rendelkezésére, hogy válaszoljon a felvetésekre. A Főügyészség a hivatal válasza után mérlegeli a további lépéseket" - mondta a TASR-nek Jana Tökölyová, a Főügyészég szóvivője. A Főügyészség több beadványt is kapott a Közegészségügyi Hivatal által hozott intézkedések jogszerűségének felülvizsgálására.

A Közegészségügyi Hivatal megerősítette a TASR-nek, hogy elemzi az ügyészi figyelmeztetést. „Miután kiértékeltük, véleményezzük a dokumentumot" - mondta Daša Račková, a hivatal szóvivője.

Az ügyész azt is írja a figyelmeztetésben, hogy a jelenlegi helyzetet figyelembe véve a koronavírus-járvány miatt bevezetett intézkedéseket a törvénysértés ellenére is kiemelt fontosságúnak, szükségesnek és indokoltnak tekinti az ügyészség. Az ügyészség javasolja a Közegészségügyi Hivatalnak, hogy fölösleges késedelem nélkül hozza meg a szükséges intézkedéseket, hogy a jövőben elejét vegyék a hatályos jogszabályok megsértésének.

A dokumentumból kiderül, hogy az ügyészség nem magukat az intézkedéseket, hanem azok elfogadásának módját kifogásolja. A tömegrendezvények szervezésének tilalmával vagy a nyilvánosság kizárásával zajló önkormányzati ülésekkel kapcsolatos kifogásokról az ügyész kijelentette, hogy az intézkedések az élet és az egészség védelmét szolgáló szakértői véleményeken alapulnak. „Ezért a szakmai kérdésekkel kapcsolatos kifogásokat ilyen szempontból is vizsgálni kell. Ezek nem jogi, hanem szakmai kérdések, ezért e szakmai kritériumok értékelése és annak megítélése, hogy helyesen alkalmazták-e az intézkedéseket, az ügyészség hatáskörén kívül esik” – írta az ügyész.  

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?