Négymillió eurót költenek a fejlesztésekre

DunaszerdahelyKi
Dunaszerdahely |

Négymillió euró hitelt vesz fel Dunaszerdahely önkormányzata, ebből finanszíroznák a következő négy évre tervezett közterület-fejlesztéseket, útjavításokat. A képviselő-testület arról is döntött, hogy 
a pénzügyminisztérium segítségét is elfogadja a város, ebből például LED-paneleket is vásárolnak.

Gazdasági kérdések megoldásával kezdődött a nyári szünet utáni első ülés Dunaszerdahelyen. A költségvetés módosításán és a könyvelési zárás elfogadásán kívül a pénzügyminisztérium által felajánlott támogatásról, valamint egy banki hitel felvételéről is döntöttek a képviselők.

Hájos Zoltán polgármester közölte, hogy az állam kamatmentes, de visszafizetendő támogatással kárpótolja az önkormányzatokat a Covid-19 által okozott bevételkiesés miatt. Dunaszerdahelyen mintegy 520 ezer euróra rúg a hiány, ezt az összeget kínálja fel a tárca. Fekete Zoltán főellenőr rámutatott, hogy a város a gazdálkodás szempontjából teljesíti a hitelfelvétel feltételeit, és a másik, 4 millió euró értékű banki kölcsönt is felveheti. Hájos Zoltán ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy a hitel nem fenyegeti a város gazdálkodását, de lehetőséget teremt a szükséges, korábban megígért beruházások megvalósítására.

A képviselők által megtárgyalt anyag része volt egy táblázat is, amelyben felsorolták, hogy mire fordítaná a város a 4 millió eurót az előttük álló négy évben. Megújulhat egyebek mellett a Vámbéry tér, a Szent István tér, valamint a Szabadidőpark, emellett 11 utcát is újraaszfaltoznának a pénzből és felújítanák a Sport utca és a Kisudvarnoki út kereszteződését. Hakszer Roland képviselő, aki kifogásolta, hogy a pénzügyminisztérium segítségéből 35 ezer eurót LED-panelek vásárlására költene a város, a beruházási tervvel kapcsolatban azt nehezményezte, hogy a négymillió eurót egyszerűen elaszfaltoznák. „A következő városvezetést terheljük a hitellel” – jegyezte meg a képviselő, utalva arra, hogy két év múlva lejár a jelenlegi testület mandátuma. A polgármester úgy reagált, hogy olyan beruházásokat soroltak a fejlesztési listára, amelyeket EU-s támogatásból nem lehet megvalósítani. A javaslattal kapcsolatban több képviselő is kifejtette a véleményét, elsősorban a tervben meghatározott prioritásokat módosították volna.
A képviselők végül támogatták a hitel felvételét, amelyet a Csehszlovák Kereskedelmi Bank folyósít majd a városnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?