Öt percnyi izgalom Somorján

veszelinov

Papírforma győzelmet aratott a II. labdarúgó liga 11. fordulójában hazai pályán az ŠTK Somorja a sereghajtó pozsonyi Slovan fakó ellen (4:1).

Egyszer véget ér minden rossz sorozat, a nyolc bajnoki meccseinket megkeserítő nyeretlenségi szériánk is. Talán éppen Somorján – biztatta önmagát és játékosait a mérkőzés előtt Németh Szilárd, a pozsonyiak pályaedzője. A hazai együttes vezetője viszont szomorúan tekintett fel az üres lelátóra: „A pontvadászatok során először játszunk ilyen mostoha körülmények között, nem lesz egyszerű a nézők biztatása nélkül focizni, akik remélhetően a találkozót élőben közvetítő internetes csatorna mellől küldenek nekünk sok energiát” – mosolygott Csölle Roland. Közölte azt is, hogy a vendéglátók kapujában ezúttal a Király Gábor sportiskolájából a DAC tágabb keretébe szerződtetett Veszelinov Dániel szerepel.

A vasárnap hajnali nagy zivatar okozta csúszós talaj, de a nem csituló erős szél is megnehezítette a csapatok dolgát. A várakozásoknak megfelelően kezdettől fogva a hazaiak kerültek mezőnyfölénybe. A 13. percben Čunta lefutotta a védőket, egyedül tört kapura, de a tizenhatos előtt Habodász piros lapot érően hátulról fellökte. A szabadrúgást Nebyla fölé csavarta. Kisvártatva azonban javított, mert újabb gyors hazai támadás végén mintegy tíz méterről a védők szorongatása ellenére kilőtte a bal alsó sarkot – 1:0. Az első félidő további részében jórészt mezőnyjáték csordogált a pályán. A kapusoknak nem sok dolguk akadt. 

Szünet után ismét felpörögtek a somorjaiak, akik több alkalommal is naggyá tették Ružínskýt elherdált helyzetkihasználásaikkal. A két éve Somorján is megforduló hálóőr ekkor csupán a marokkói származású Moumou jól helyezett lövését nem tudta hárítani – 2:0. 

A magabiztos vezetés tudatában az ŠTK takarékra kapcsolt, amit az emberhátrányban küzdő fővárosiak negyed órával a vége előtt a Puskás Akadémiától az égszínkékekhez került Henty révén kihasználtak, miután az ötös sarkáról a rövid sarokba bombázott – 2:1.

Ezután öt percig izgalmassá vált a találkozó, a fiatal hazai kapusnak több alkalma is adódott tehetségének igazolására. Nyugalmat a 79. percben Švec hozott a csapatnak, amikor mintegy tizenhét méterről nagy gólt ragasztott a bal felső sarokba – 3:1. Röviddel a lefújás előtt Rymarenko közelről állította be a végeredményt – 4:1. 

Így a somorjaiak nem rontották el szurkolóik hangulatát és étvágyát a vasárnapi ebédhez, Németh Szilárd pedig tovább reménykedhet, hogy egy hét múlva végre megkezdik a pontszerzést. Ami nem lesz egyszerű feladat, ugyanis odahaza szülővárosának csapatát, a KFC-t fogadják.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?