Ismét tízezrek tüntettek Minszkben

Fehérorosz válság

Ismét több tízezer ember vonult utcára vasárnap Minszkben Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök lemondását, új, tiszta és szabad választások kiírását és a politikai foglyok szabadon bocsátását követelve.

A közösségi médiában közzétett felvételek tanúsága szerint az 1995 előtti nemzeti lobogókat lengető tömeg dobszóra vonult azokhoz a börtönökhöz, ahol feltételezésük szerint a politikai okokból bebörtönzött embereket fogva tartják. A hatóságok vízágyút is bevetettek a tiltakozók ellen, és rengeteg embert őrizetbe vettek.

A Reuters hírügynökség tudósítása szerint Minszk bevárosában fegyveres, fekete sisakos rendőrök zártak le utcákat, és a fehérorosz fővárosban dél tájban leállt a mobilinternet-szolgáltatás. A tiltakozók Telegram-csatornáikon ezért arra kérték az embereket, hogy nyissák meg wifi-hálózataikat számukra.

Fehéroroszországban az augusztus 9-i elnökválasztás óta rendszeresek a kormányellenes tömegmegmozdulások. A hivatalos adatok szerint Lukasenka a voksok 80 százalékát kapta, s így ötödször is újraválasztották, az ellenzék szerint azonban csalás történt. A tiltakozásokra a rendőrség brutális erőszakkal válaszolt. Az elnökválasztás eredményét a feltételezett csalás miatt több ország sem hajlandó elismerni, a rendőri erőszak miatt pedig az Európai Unió úgy határozott, hogy szankciókkal sújtja azokat, akik felelősek a brutalitásért.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?