Roland Garros – Nyolcaddöntőbe jutottak Babosék

Babos Tímea

A világbajnok Babos Tímea, Kristina Mladenovic kettős a második mérkőzést is megnyerte, ezzel nyolcaddöntőbe jutott a francia nyílt teniszbajnokságon.

A magyar, francia duó – amely a nyitókörben szerdán simán győzött az Anna Kalinszkaja, Julija Putyinceva orosz, kazah páros ellen – a második fordulóban, három játszmában múlta felül a Kaitlyn Christian, Giuliana Olmos amerikai, mexikói kettős a 32 között.

A második helyen kiemelt Babosék – akik közösen diadalmaskodtak az elmúlt két évben a világbajnokságon – rosszul kezdtek, 23 perc alatt szetthátrányba kerültek úgy, hogy az első két adogatójátékukat nem tudták hozni, és 2:5-nél is elvesztették szervagémjüket.

A másodikban viszont mindjárt sikerült javítaniuk, és az elvett gém elég is volt ahhoz, hogy a játszma 39 perces küzdelemben az övék legyen.

Hasonlóan indult a harmadik szakasz is, de 2:0 után az ellenfél egyenlített. Onnantól viszont csak Babos és Mladenovic nyert gémet. Ez a játszma 44 percig tartott.

A magyar, francia kettős legközelebb az Andreea Mitu, Patricia Maria Tig román párossal csap össze.

Érdekes

Eredmény:

női páros, 2. forduló (a 16 közé jutásért):

Babos Tímea, Kristina Mladenovic (magyar, francia, 2.)–Kaitlyn Christian, Giuliana Olmos (amerikai, mexikói) 2:6, 6:4, 6:2

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?