Újabb kerékpárút épül a szlovák–magyar határon

kerékpárút

Az EuroVelo 6. nemzetközi kerékpárúthoz csatlakozó új szakasz épül a következő években Párkány, Garamkövesd és Helemba között, amely Magyarországon az Ipolydamásd–Letkés szakasszal folytatódik. A kerékpárút a V-A Szlovákia-Magyarország határon átnyúló együttműködési program társfinanszírozásában épül.

„A bírálóbizottság jóváhagyta a Kerékpáros paradicsom közös projektet, amely Ipolydamásd, Párkány és az Ister-Granum EGTC társulás közös pályázata” - erősítette meg Eugen Szabó, Párkány polgármestere.

Az építkezés összköltsége 1,95 millió euró, ebből 1,7 millió a vissza nem térítendő támogatás, amelyet az Interreg programban nyertek el. Az építkezést közel 170 ezer euróval támogatja Szlovákia és Magyarország illetékes minisztériuma, a pályázók önrésze pedig 85 ezer euró.

Kijelölik a kerékpárutat a Duna töltésén megépített aszfaltúton a párkányi régi komptól a Garam torkolatáig, innen kerékpárút épül a Garam gátján a garamkövesdi hídig, majd a folyó bal partján a falu végéig. A kis forgalmú Garamkövesd-Helemba-szakaszon az országúton jelölik ki a kerékpárutat, ezután egy új épített szakasz következik a közeljövőben elkészülő Ipoly-hídig. A magyarországi oldalon 10 kilométeres kerékpárút épül Ipolydamásd és Letkés között.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?