Maszkot fel!

szájmaszk

Tetszik az RTL Klub kampánya. Az Álarcos énekes című műsoruk közösen skandált „Maszkot le!” rigmusát fordították át az elhatalmasodó második hullám idején a hatásos, fontos „Maszkot fel!” jelmondattá.

Nagyjából ezzel egy időben az első elnökjelölti vitán Donald Trump froclizta ellenfelét, Joe Bident azért, mert maszk volt rajta. Az amerikai elnök korábban is tett vitatható állításokat a közösségi médiában a vírussal kapcsolatban, gyakran rossz irányba befolyásolva több tízmilliós követőtáborát. Most a hetvennégy éves Trump bejelentette, hogy feleségével együtt pozitív lett a vírustesztje, a Fehér Ház pedig hozzátette, hogy az ország legjobb orvosai állnak rendelkezésükre. Követőinek, akik hittek a vírus bagatellizálásában, talán nem adatik meg ugyanez. Mindenesetre legyenek túl rajta, minél hamarabb, egészségesen, szövődmények nélkül, innen is ezt kívánom.

Az már kétséges, bízhatunk-e abban, hogy a világ ura a történtek hatására általánosságban változtatni fog a kommunikációján. Hiszen az egymást követő természeti csapások, a vitathatatlan hőmérséklet-emelkedés sem volt elegendő ahhoz, hogy az amerikai elnök például a klímaváltozás elleni összefogás élére álljon. Ellenkezőleg.

Hasonló a helyzet délebbre, Brazíliában, ahol a vírust félvállról vevő Jair Bolsonaro ugyanúgy elkapta korábban a fertőzést. Ha pedig a klímaváltozásra fókuszálunk, annak ellenére, hogy tovább terjedt a tűz az Amazonas vidékén 2020-ban is, a brazil elnök változatlanul a civil szervezeteket, valamint a bennszülötteket okolja az erdőirtásért.

Manapság mindenki nyithat saját rovatot a közösségi hálón, az internet lájkolós világlapjain, teheti ezt úgy, hogy nem nagyon kell ellenőriznie az általa leírtakat, felelősséget sem kell vállalnia a szavaiért, hacsak nem kirívóan súlyos törvénysértés sugárzik belőlük. Teheti ezt ugyanúgy, ha az Amerikai Egyesült Államok elnökeként sok millió követővel bír, és úgy is, ha egy apró faluban mindössze pár ismerősével osztja meg gondolatait. Nincs különbség.

Ezzel szemben a hagyományos média szerkesztőségeinek minden egyes kimondott, leírt mondatért vállalniuk kell a felelősséget, ami az elért célközönség nagyságrendjével arányosan nő. Már a pontatlanság is komoly jogi következményekkel járhat, ezen túl hosszú távon a hitelét is vesztheti egy felületes újságíró közösség az olvasói előtt. Vagyis a mértékadó szerkesztőségek munkafolyamatának alfája és ómegája, hogy az általuk leírt hírek valós tényeken alapuljanak.

Magyarországon, Szlovákiával ellentétben az elmúlt években atomjaira hullott a hagyományos, független média. Egy óriás propagandagépezet vette át a szerepét. A távozó indexesek által alapított telex.hu-t most mégis, már a megjelenése előtt, tegnapig harmincnégyezer-hatszáznegyvenhárman támogatták. Ez reménysugár arra, hogy Magyarországon a professzionális, független újságírás talán újraépítheti önmagát. A telexesek tegnapi, tesztüzemű debütálásukkal úttörők lehetnek ebben. Drukkolok nekik.

Különben pedig: maszkot fel!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?