Bajnokok Ligája – A Juventus, a Barcelona és a Dinamo Kijev lesz az FTC ellenfele

Bajnokok Ligája

A 25 év után főtáblás Ferencváros a Juventus, az FC Barcelona és a Dinamo Kijev csapatával került azonos csoportba csütörtökön a labdarúgó Bajnokok Ligája nyoni sorsolásán.

A magyar bajnokot a negyedik kalapból utolsóként húzták ki, addigra pedig már csak a G csoportban maradt hely, ami azt jelentette, hogy a zöld-fehéreknek az elmúlt bő évtized két legnagyobb sztárjának, Cristiano Ronaldónak és Lionel Messinek a csapatával is meg kell küzdeniük. Az ötszörös aranylabdás portugál támadó által fémjelzett olasz bajnok eddig kétszer, míg a hatszoros aranylabdás argentin játékmester által vezetett katalán együttes ötször diadalmaskodott a legrangosabb európai kupasorozatban. Az elmúlt idény viszont mindkét gárda számára csalódást keltő volt a korai BL-búcsú miatt, ugyanis a torinóiak már a nyolcaddöntőben kiestek, míg a barcelonaiak történetük egyik legsúlyosabb, 8-2-es vereségével estek ki a negyeddöntőben.

A Ferencváros ukrán vezetőedzőjének, Szerhij Rebrovnak viszont minden bizonnyal éppen a harmadik ellenféllel, a Dinamo Kijevvel vívott párharc lesz a legpikánsabb, mivel nemcsak hazája képviselőjével találkozik, hanem egyben korábbi klubjával, melyben 1992 és 2000, illetve 2005 és 2008 között futballozott. Ráadásul Rebrov az edzői pályafutását is a Dinamónál kezdte, majd a szamárlétrát végigjárva, 2014 és 2017 között első vezetőedzői megbízatását is ott töltötte, munkásságát pedig két-két bajnoki cím és kupagyőzelem fémjelezte. Az ukrán ezüstérmes és kupagyőztes tavaly az Európa-liga csoportkörében búcsúzott a Ferencvároshoz hasonlóan.

A Ferencváros riválisai közül kettővel már összecsapott, ráadásul története talán két legfontosabb mérkőzését vívta ellenük: 1965-ben a Juventust 1-0-ra legyőzte a Vásárvárosok Kupájának fináléjában, míg az 1975-ös KEK-döntőben 3-0-ra kikapott a Dinamo Kijevtől.

A további magyar érdekeltségű csapatok közül a Szoboszlai Dominiket foglalkoztató Salzburg a címvédő Bayern Münchennel, az Atlético Madriddal és a Lokomotiv Moszkvával került azonos kvartettbe, míg a Willi Orbánt és Gulácsi Pétert soraiban tudó RB Leipzig a Manchester Uniteddel, a Basaksehirrel és az előző kiírásban döntős Paris Saint-Germainnel találkozik, amelyben Lőw Zolt a másodedző.

A BL hat fordulóját október 20-21-én, 27-28-án, november 3-4-én, 24-25-én, december 1-2-án és 8-9-én rendezik. A csoportokból az első kettő jut a nyolcaddöntőbe, a harmadik helyezettek pedig átkerülnek az Európa-liga egyenes kieséses szakaszába.

Érdekes

A labdarúgó Bajnokok Ligája csoportjai:

    A csoport:
Bayern München (német), Atlético Madrid (spanyol), Salzburg (osztrák), Lokomotiv Moszkva (orosz)
    B csoport:
Real Madrid (spanyol), Sahtar Donyeck (ukrán), Internazionale (olasz), Borussia Mönchengladbach (német)
    C csoport:
FC Porto (portugál), Manchester City (angol), Olimpiakosz (görög), Olympique Marseille (francia)
    D csoport:
FC Liverpool (angol), Ajax Amsterdam (holland), Atalanta (olasz), Midtjylland (dán)
    E csoport:
Sevilla (spanyol), Chelsea (angol), Krasznodar (orosz), Rennes (francia)
    F csoport:
Zenit (orosz), Borussia Dortmund (német), SS Lazio (olasz), Club Brugge (belga)
    G csoport:
Juventus (olasz), FC Barcelona (spanyol), Dinamo Kijev (ukrán), FERENCVÁROS
    H csoport:
Paris Saint-Germain (francia), Manchester United (angol), RB Leipzig (német), Basaksehir (török)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?