EU-csúcs – Megkezdődött az Európai Tanács rendkívüli ülése Brüsszelben

Igor Matovič

Megkezdődött csütörtök délután az Európai Tanács rendkívüli, kétnaposra tervezett brüsszeli ülése, mely főként a Törökországgal fennálló kapcsolatokra, a Földközi-tenger keleti térségében kialakult helyzet áttekintésére fókuszál, de napirenden lesznek a Kínával folytatott együttműködés és a fehéroroszországi válság kérdései is.

Az uniós tagországok állam-, illetve kormányfi különös figyelmet fordítanak majd a Törökország és Görögország, illetve Ciprus között kirobbant konfliktusra, valamint az EU-török kapcsolatok áttekintésére.

Az állam-és kormányfők várhatóan ismételten aggodalmuknak adnak hangot a kialakult feszültség miatt. Charles Michel, az Európai Tanács elnöke keddi meghívólevelében arra emlékeztetett, hogy legutóbbi tanácskozásukon a tagállami vezetők teljes körű szolidaritásukról biztosították Görögországot és Ciprust. Továbbá azt hangoztatta, hogy a megbeszélésen minden lehetőség terítékre kerül az Európai Unió és tagállamai érdekeinek védelmére.

A megbeszélésen az EU és Kína közötti kapcsolatok ügye is napirenden lesz, tekintettel arra, hogy az Európai Unió együtt kíván működni Pekinggel egyebek mellett olyan nagy globális kihívások kezelésében, mint a koronavírus-járvány és az éghajlatváltozás. Az Európai Tanács várhatóan egyéb külügyi kérdésekkel is foglalkozni fog, így Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus megmérgezésével, valamint a fehéroroszországi helyzettel. Áttekintik továbbá a hegyi-karabahi konfliktus fejleményeit, illetve a brit EU-tagság megszűnését (Brexit) követő jövőbeni kapcsolatrendszeréről folytatott tárgyalások állását.

Emellett a brüsszeli értekezlet résztvevői vitát folytatnak az egységes európai uniós piac lehetőségeiről, az iparpolitika továbbfejlesztéséről és a legújabb digitális fejlesztések kínálta lehetőségek kihasználásáról is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?