A cseh hatóságok egyelőre nem adják ki Jozef Majskýt

Jozef Majský

A cseh hatóságok egyelőre nem adják ki Szlovákiának Jozef Majský jogerősen elítélt üzletembert, döntött szerdán a Prágai Városi Bíróság. Majský előzetes letartóztatásban marad. Ez utóbbi döntés nem jogerős, az üzletember ügyvédje fellebbezett ellene. Minderről Markéta Puci, a Prágai Városi Bíróság szóvivője tájékoztatta a TASR hírügynökséget.

Puci elmondása szerint a bíróság azzal indokolta a döntését, hogy Majský kettős, szlovák-cseh állampolgár, így a kiadatásához szükség van az ő beleegyezésére is.

A Szlovák Legfelsőbb Bíróság szenátusa július végén elutasította Majský fellebbezését a Horizont Slovakia és BMG Invest pénzügyi szolgáltatókkal kapcsolatos csalási ügyben. Érvényes tehát a Bazini (Pezinok) Specializált Büntetőbíróság korábbi ítélete. Majskýt 2015-ben kilenc év szabadságvesztésre ítélték, majd országos és nemzetközi körözést adtak ki ellene. A szlovák rendőrség augusztus elején megerősítette, hogy az illetőt egy prágai kórházban letartóztatták.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?