Ledarált mesekönyv

ddd
Budapest |

 Nagy vihart kavart a sajtóban és az interneten az a performance, melynek során Dúró Dóra, a Mi Hazánk Mozgalom országgyűlési képviselője ledarált egy mesekönyvet, mondván, hogy a „homoszexualitást propagálja”, és „támadás a magyar kultúra ellen”. 

Művészek, közéleti emberek fejtették ki véleményüket, de állást foglalt a Magyar Gyerekkönyv Fórum és a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése is. Utóbbi a náci könyvégetésekkel és a kommunista könyvzúzdákkal hozta történelmi párhuzamba Dúró Dóra cselekedetét. 

A Labrisz Egyesület kiadásában megjelent antológiában 17 ismert mese átirata szerepel, olyan hősökkel, akik a mai társadalmi normák szempontjából marginalizált helyzetben vannak: a leszbikus Hamupipőke, a háromfülű nyúl, a sárkányölő pincérlány, a roma Pöttöm Panna, mélyszegénységből, bántalmazó családból érkező és örökbefogadott gyerekek. Nyolc mesét kezdő szerzők írtak, kilencet pedig ismert alkotók, köztük Tompa Andrea és Csehy Zoltán.

A ledarálással Dúró Dóra – nyilván akarata ellenére – akkora reklámot csinált a kiadványnak, hogy az három nap alatt elfogyott a könyvesboltok polcairól. Már készül a második kiadás, amelyre előrendeléseket fogad a kiadó.

Ennek a mesekönyvnek minden gyerekszobában ott van a helye, ahol fontos a világ sokszínűségének megértése, ahol a gyerekek körül nincsenek tabuk, s ahova a szülők úgy lépnek be, hogy tudják, a gyerekükön keresztül nemcsak a jövőt formálhatják, hanem a jelent is” - írja Gyurkó Szilvia gyermekjogi szakértő.

A Mi Hazánk Mozgalom szombatra demonstrációt szervez a mesekönyv ellen a kiadó székháza elé. Toroczkai László, a mozgalom elnöke szerint az LMBTQ-közösség „kimutatta a foga fehérjét”: halálosan megfenyegették Dúró Dórát és Schittl Esztert, a CitizenGO kampányigazgatóját, amiért felemelték a hangjukat a könyv ellen.  

Vasárnap délelőtt a Nem tehetsz róla, tehetsz ellene szervezet mesematinéra várja az érdeklődőket a budapesti Átriumba, ahol Szalai Kriszta színésznő olvas fel a Meseország mindenkié című könyvből. Utána Ambrózi Kata iskolapszichológus beszélget a gyerekekkel. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?