Itt az igazság az influenza elleni védőoltásról!

védőoltás

Bár a legfrissebb hírek szerint idén többen szeretnék magukat influenza ellen beoltatni, az elmúlt években viszont alig érte el az 5 százalékot azok aránya, akik ősszel vették a fáradságot és kezelőorvosuktól kérték a vakcinát.

Ez a helyzet talán azért alakult így, mert keveset foglalkozunk az oltás fontosságával, és sok körülötte a bizonytalanság, s rengeteg féligazság, valótlanság terjed róla a köztudatban. Összeállításunkban – a Szlovák Epidemiológiai és Vakcinológiai Társaság ajánlásai alapján – megpróbálunk néhány fontos kérdésre bizonyítékokon alapuló választ adni.

„Egészséges vagyok, soha nem voltam inflenzás, ezért számomra az oltásnak nincs jelentősége.”

Tévedés. Az igazság az, hogy ha még soha nem volt influenzás, az nem jelenti azt, hogy nem fertőződhet meg. Ráadásul megfertőzhet másokat is, akik nem kaphatnak védőoltást, de a betegség súlyos következményekkel járhat. Ilyenek például a daganatos betegek, a terhes nők, a szervátültetésen átesett emberek, az immunzavaros, a légúti betegek stb. Ha ön nem is tartozik a veszélyeztetett csoportba, oltással megakadályozhatja, hogy a vírust más sérülékeny emberre vigye át. A beoltott ember nem terjeszti az influenzát.

„A szájmaszk viselése nem véd az influenzától.”

Nem igaz. A szájmaszkkal elsősorban a beteg a környezetét védi, hogy tüsszentéssel és köhögéssel ne terjessze a kórokozót. A szájmaszk fontossága különösön most, a pandémiában mutatkozik meg. Sokan, akik koronavírussal fertőzöttek, egészségesnek érzik magukat, nincsenek semmilyen vagy csak nagyon enyhe tüneteik, ennek ellenére vírushordozók.

Az influenzavírus cseppfertőzéssel vagy fertőzött tárgyak érintésével terjed (az influenzavírus szobahőmérsékleten a porban 14 napig sem pusztul el). Saját védelmünk miatt meg kell akadályozni, hogy a nyálkahártyára kerüljön (szem, orr, száj). Személyes kontaktussal vagy a fertőzött tárgyak érintésével, majd azt követően a szem vagy orr érintésével terjedhet.

„Influenzát oltástól is lehet kapni.”

Nem igaz. Az influenza elleni vakcina nem aktív (nem élő) vírusrészeket tartalmaz, tehát nem lehet tőle influenzát kapni. Ez a téves nézet abból indul ki, hogy az oltás után két hétnek kell eltelnie, míg a szervezetben ellenanyagok képződnek, csak utána védett teljesen a szervezet. Csak akkor lehetséges, hogy oltás után betegszik meg az ember, ha azelőtt fertőződött meg, mielőtt az ellenanyagok kialakultak vagy más vírusos betegséget kapott. Az is lehetséges, hogy olyan vírustörzs fertőzte meg, amely nem része a vakcinának. Ekkor a vakcina csak részben hat, de a betegség lefolyását mindenképpen enyhíti. Az oltás után jelentkezhetnek olyan tünetek, mint amilyenek az influenzára jellemzők: hőemelkedés, izomfájdalom. Ezek azonban csak 1-2 napig tartanak, és további következmények nélkül eltűnnek.

„Akit a múlt évben beoltottak, idén már nincs szüksége rá, mert idén is védett lesz.”

Tévedés. Az influenza elleni védőoltás eltér a többi vakcinától – összetétele minden évben változik. Az influenzavírus azért egyedülálló, mert rendkívül változó. Az oltóanyag különbözik a többi oltóanyagtól: összetétele az aktuálisan keringő influenzavírus-törzsek szerint minden évben változik. Ezért kell évente újra oltani. Ez abban az esetben is érvényes, ha a vakcina összetétele ugyanolyan, mint a korábbi szezonban volt, mert az oltás után képződött ellenanyagok szintje csak 6-12 hónapig marad meg. A vakcina összetételét minden szezonra a Egészségügyi Világszervezet (WHO) és a Humán Gyógyszerek Bizottsága javasolja.

„Jobb legyőzni az influenzát, mint védőoltást kérni.”

Az influenza különösen a terhes nőkre, a kisgyerekekre, az idősebb felnőttekre és a krónikus betegségben szenvedőkre jelent veszélyt. Súlyos szövődményeket okozhat az asztmásoknak, a szív-, a tüdő- és cukorbetegeknek. Kórházi kezelésre is szükség lehet, de könnyen bele is halhat a beteg. Az oltás ezért biztonságosabb választás, mint kockáztatni a betegséget.

„Az influenza elleni vakcina a megfázástól is véd.”

Nem. Ez a vakcina az influenzavírusok ellen véd, de nem akadályozza meg a más vírusok és baktériumok által kiváltott egyéb heveny légzőszervi betegséget. Azért hasonlók a két betegség tünetei, mert a megfázás és az influenza kórokozói is a légzőszervet támadják meg, pontosabban az alsó vagy felső légutakat és a tüdőt. Az influenzától eltérően azonban a heveny légzőszervi betegségek fokozatosan alakulnak ki – fejfájás, nátha, köhögés, hőemelkedés (rendszerint 38 C-fokig), izomfájdalom, hideglelés, kimerültség nélkül.

Rendkívül nehéz csak a tünetek alapján megkülönböztetni egymástól az influenzát és a Covid-19-et. Ezért a szakemberek azt tanácsolják, főleg a szenioroknak és a gyenge immunrendszerű embereknek, hogy oltassák be magukat influenza és a veszélyes pneumokokkuszok ellen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?