Lakóházzá alakítanák a kollégiumot Rimaszombatban

Rimaszombat
Rimaszombat |

Lakásokat alakítanának ki a város egykori legnagyobb kollégiumi központjának épületében.
 

Az épület jó ideje kihasználatlanul áll, hajléktalanok tanyája, vandálok célpontja. Egyik szárnyában krízisközpont működik, de nagy része üres. Néhány éve ingatlancsere útján kapta meg az épületet a város, hasznosítására többféle javaslat is felmerült. Még 2012-ben a város határába tervezett kőolaj-feldolgozó munkásszállóját tervezték ide, de volt már tervben nyugdíjasotthon, szociális intézmény, roma középiskola kialakítása is. Legutóbb a városi önkormányzat ülésén felmerült, hogy lakásokat alakítsanak ki az épületben. Az Állami Lakásfejlesztési Alaptól igényelnének rá támogatást, az ingatlanban száz-százhúsz lakás lenne, ám ehhez teljes felújításra lenne szükség. Amikor 2010-ben a megye a másodrendű utak alatti földterületért cserébe kínálta a városnak a komplexumot, értékét még leromlott állapotában is másfél millió euróra becsülték. Rimaszombat önkormányzata a Szabópuszta városrészbe tervezett büntetés-végrehajtási intézet dolgozói számára alakítana ki lakásokat az épületben. Ha a képviselő-testület támogatja a tervet, akár már ez év végéig megvalósulhat a beruházás.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?