Visszatért a DAC a győztes útra, magabiztos siker a trencséniek ellen

dac

Magabiztos, 3:1-es győzelmet aratott a DAC a trencséniek ellen a labdarúgó Fortuna Liga 8. fordulójában, így továbbra is hibátlan mérleggel vezeti a bajnokságot.
 

A mérkőzés első komolyabb helyzetére a 10. percig kellett várni, de Ramírez jó helyzetben mellégurított, majd két perccel később egy Fábry–Ramírez összjáték után láthattunk újabb hazai lehetőséget. 

A 14. percben újra a kezdőcsapatba kerülésért küzdő Fábry került főszerepbe, de szabadrúgása kevéssel mellészállt. 

A soron következő vendégtámadás azonban góllal végződött, egy jobb oldali beadásra Catakovic érkezett jó ütemben, és Kružliakot megelőzve betalált – 0:1.

A DAC ezután egyértelmű, de nem nyomasztó mezőnyfölényben játszott, ráadásul a következő nagy helyzet a 23. percben ismét a vendégek előtt adódott: Roguljic egy testcsellel becsapta Davist, de végül nem találta el jól a labdát. a 28. percben újabb tetszetős ellentámadást vezettek a trencséniek, a túloldalon Balic próbálkozott, de lövése pontatlan volt. Végül az első félóra végén tört meg a jég: Kalmár Zsolt 25 méterről végezhetett el szabadrúgást, erős lövésénél Šemrinec tehetetlen volt – 1:1.

Galéria

A 32. percben Davis nem tudott felszabadítani, az ellenfél támadói letámadták őt, majd ketten együtt a földre kerültek – a játékvezető befújta az erősen véleményes büntetőt, de Catakovic elszalasztotta az esélyt a duplázásra, csak a felső lécet találta el.

Ezután is folytatódtak az eseménydús percek, a dunaszerdahelyiek magas letámadással hozták zavarba a trencséni védelmet: a 36. percben Kalmár Zsolt találta meg pontos passzal Divkovicot, aki szép kapáslövéssel megszerezte a vezetést a hazaiaknak – 2:1.

A szünetig sem tétlenkedett a DAC: előbb Kalmár kétszer is csak a kapusba vágta a labdát, a 43. percben pedig Davis szabadrúgásból a kapufát találta el.

A második játékrészben 12 perc altatás után Davus veszélyeztetett először, gyönyörű lövését azonban Šemrinec védte.

A 61. percben Kapuadi egy megkésett belépő után megkapta második sárga lapját, és mehetett zuhanyozni. A dunaszerdahelyieknek egyetlen perc kellett ahhoz, hogy kihasználják az emberelőnyt: Ramírez fejelt le egy labdát a tizenhatosban Divkovic elé, aki ügyesen feltalálta magát és laposan az alsó sarokba gurított – 3:1.

A továbbiakban kicsit visszaesett a színvonal, a DAC magabiztosan járatta a labdát, a vendégek egy pár perces erősebb fázist leszámítva nem mutattak sokat.

A 75. percben Divkovic járt közel a mesterhármashoz, majd Kalmár hagyott ki nagyobb helyzetet. Az utolsó percekben sem került veszélybe a DAC győzelme, folytatódik a menetelés a bajnokságban!

A DAC magabiztos győzelmével nyolc pont előnnyel vezeti a bajnokságot az egy meccsel kevesebbet játszó Slovan előtt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?