Orosz Nagydíj – Bottas nyert Hamilton büntetése után

Valtteri Bottas

Valtteri Bottas, a Mercedes finn versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Orosz Nagydíjat Szocsiban, miután címvédő és hatszoros világbajnok csapattársát, az összetett pontversenyben vezető Lewis Hamiltont a futam közben 10 másodperces időbüntetéssel sújtották.

A 31 éves Bottasnak ez volt az idei második és pályafutása kilencedik futamgyőzelme.

A finn pilóta mögött Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője zárt másodikként, Hamilton pedig a futam előtt szabálytalan módon elvégzett rajtpróbái miatt kapott időbüntetés ellenére behozta harmadiknak a Mercedest.

A rajtnál a harmadik helyről induló Bottas azonnal megelőzte a második kockából startoló Verstappent, sőt, egyből támadni kezdte a vezető Hamiltont, de megelőzni nem tudta. Hátrébb a mezőnyben két baleset is történt, a pályán maradt összetört versenyautók mentésének idejére pedig a versenybíróság beküldte a biztonsági autót. A Safety Car mögött Hamilton, Bottas, Verstappen volt a dobogós helyeken haladók sorrendje.

A versenyzők a hatodik kör elején folytathatták a száguldást, az újraindítás pedig problémamentesen lezajlott, Hamilton maradt az élen, mögötte Bottas és Verstappen haladt.

A nyolcadik körben a versenybíróság kétszer öt másodperc időbüntetéssel sújtotta Hamiltont, mert – a televíziós ismétlések alapján – a futam előtt egyszer a boxutcában végzett rajtpróbát, aztán pedig állóra fékezte a Mercedest a pályán, és úgy próbálta meg a startot. Hamilton a 17. körben állt ki kerékcserére a boxba, és ekkor letöltötte a büntetést, így csak a 11. pozícióban tért vissza a pályára.

Verstappen a 26., Bottas pedig a 27. körben tudta le a kerékcserét, ekkorra Hamilton már ötödik volt, de hamarosan harmadik lett, mivel előle ketten kimentek a boxba friss abroncsokért.

Tíz körrel a vége előtt Bottas több mint 11 másodperces előnnyel vezetett Verstappen előtt, Hamilton pedig csaknem 10 másodperccel maradt le holland riválisa mögött.

A hajrában már nem történt változás a dobogós helyeken, a leggyorsabb kört is megfutó Bottas ezzel a sikerrel 11 ponttal csökkentette Hamiltonnal szembeni hátrányát, amely még így is 44 pont.

A világbajnoki idény két hét múlva a Nürburgringen, az Eifel Nagydíjjal folytatódik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?