Berényi mégsem lett Kollár tanácsadója

Berényi József
Pozsony |

Berényi József, az MKP általános alelnöke lapunknak úgy nyilatkozott, a szlovák sajtóban megjelent információkkal ellentétben nem lett Boris Kollár (Sme rodina) házelnök tanácsadója.

Vasárnap a szlovák közszolgálati hírügynökség, a TASR közölte egy rövidhírben, hogy Berényi a házelnök szolgálatába lépett.

Michaela Jurcová, Kollár szóvivője az ügynökségnek arról beszélt, Berényi külső tanácsadói tisztséget tölt be, ahogy Anton Hrnko, az SNS korábbi parlamenti képviselője is.

Korábban mi is írtunk arról, hogy a magyarellenes kijelentéseiről elhíresült Hrnko történelmi, nemzeti és nemzetiségi kérdésekben ad tanácsokat a házelnöknek. Hrnko ezért havi 500 eurót kap. Az ügynökség Berényiről azt írja, nem áll munkaviszonyban Kollár irodájával. „Külsős tanácsadó” – fogalmaz a hír.

Berényi azonban lapunknak tagadta, hogy bármilyen tanácsadói kapcsolatban lenne Kollárral.

„Soha nem kért fel tanácsadónak, csak annyit mondott, ha magyarországi partnerrel fog tárgyalni, akkor kikéri a véleményemet”

– mondta az MKP-s politikus, és hozzátette, Kollár ilyen esetben azért fordulhat hozzá, mert egyébként a miniszterelnök, Igor Matovič (OĽaNO) tanácsadójának szerepét valóban betölti.

Berényi arról is beszélt, az utóbbi pozíció okán sem áll szerződéses viszonyban a kormányhivatallal. „Külsős, informális dolog” – mondta, és hozzátette, ezért a tevékenységéért nem kap semmilyen anyagi juttatást.

„Számomra az a fontos, hogy ha van rá módom, befolyásolni tudjam a miniszterelnök véleményét. Néha van erre lehetőség, máskor meg nincs” – fogalmazott Berényi.

Az ügyben kerestük Kollár irodáját is, de egyelőre nem tudtak felvilágosítást adni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?