A tiltakozás ellenére is módosították a hulladéktörvényt

Budaj
Pozsony |

A kormány szerdai jóváhagyását követően csütörtök este gyorsított eljárásban a parlament is elfogadta a hulladéktörvény módosító javaslatát. A Szlovák Kereskedelmi Szövetség után a többi szakmai szervezet is tiltakozik az új szabályok ellen.

Szigorúbb ellenőrzések a hulladékgazdálkodásban érdekelt felekkel, a termelőkkel, a feldolgozókkal és az önkormányzatokkal szemben, a szelektált hulladékgyűjtés hatékonyságának a növelése – Ján Budaj környezetvédelmi miniszter szerint ezt szeretnék elérni a jogszabály módosításával, amely már a jövő hónaptól életbe lép. A tárcavezető szerint a fő problémát a szelektált hulladékgyűjtés finanszírozása jelenti, sok cég ugyanis felmondta az ezt intéző szervezettel a fizetési szerződést, anélkül, hogy újat kötött volna, így hiányoznak a szelektált hulladékgyűjtéshez szükséges források. Budaj szerint az új szabályokkal ennek is szeretnének véget vetni, így annak a cégnek, amely felmondja a szerződést, az adott év októberéig újat kell kötnie. A szabályok megszegőire szigorú büntetések várnak. Ha például a nagy hulladéktermelők vétenek a szabályok ellen, a büntetés felső határa elérheti a 350 ezer eurót.

A szaktárca túl alacsonynak tartja a gyártók által a csomagolásaik után fizetett újrahasznosítási díjat is, ezért ezek is nőni fognak, amiről azonban Budaj még egyeztet az érintett cégek képviselőivel. Martin Katriak, a Szlovák Kereskedelmi Szövetség (ZOSR) elnöke a hét elején figyelmeztetett arra, hogy az újrahasznosítási díjak jövő januártól az eddigieknek akár a hatszorosára is nőhetnek, ami hatalmas terhet ró majd a kereskedőkre. Időközben a többi szakmai szervezet – a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara (SPPK), a Szlovák Élelmiszeripari Kamara (PKS), a Modern Kereskedelem Szlovákiai Szövetsége (SAMO) és a Márkás Termékek Szlovákiai Szövetsége (SZZV) – is csatlakozott a tiltakozáshoz.

„A koronavírus-járvány idején a kormánynak arra kellene törekednie, hogy csökkentse a cégekre háruló terheket, így rendkívüli felháborodással vettük a hírt, hogy ennek az ellenkezőjére készülnek, ami negatív hatással lesz a szlovákiai élelmiszeripari cégek versenyképességére”

– mondta el Jana Holéciová, az SPPK szóvivője.

A legnagyobb munkáltatói érdekvédelmi szervezetek – a Munkáltatók Országos Szövetsége (RÚZ), a Munkáltatói Szervezetek Szövetsége (AZZZ) és az Ipari Szervezetek Szövetsége (APZ) – közösen kiadott nyilatkozatukban elsősorban a gyorsított eljárás jogosságát vitatják, azt is felróva a kormánynak, hogy nem kérte ki az érintett szakmai szervezetek véleményét. „A környezetvédelmi tárca által választott módszer ellenkezik a jogállamiság alapelveivel” – nyilatkozta Silvia Šeptáková, az APZ szóvivője.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?