Kracina előzetes letartóztatásáról határozott a bíróság

Dušan Kracina
Besztercebánya |

Előzetes letartóztatásba kerül Dušan Kracina, aki ellen Maroš Žilinka speciális ügyész és Daniel Lipšic ügyvéd meggyilkolásának előkészítése ügyében indult büntetőeljárás. Erről a besztercebányai székhelyű Specializált Büntetőbíróság vizsgálóbírója döntött szerdán. A terhelt, aki ártatlannak vallja magát, fellebbezett a döntés ellen. A fellebbezést a Legfelsőbb Bíróság fogja elbírálni.

„Ártatlan vagyok, mindent előre kiterveltek” – reagált a bírósági döntésre Dušan Kracina.

A Különleges Ügyészi Hivatal ügyésze a tárgyalás után elmondta: a vizsgálóbíró szerint megalapozottan feltehető, hogy a terhelt szabadlábon hagyása esetén további bűncselekményeket követne el, vagy elrejtőzne. A Specializált Büntetőbíróság vizsgálóbírója az ún. kollúziós indokot nem ismerte el, ami miatt az ügyész is fellebbezett a döntés ellen, így az nem jogerős.

„Az ügyfelemmel ma a Specializált Büntetőbíróság elé járultunk, hogy lássuk, vajon a jog vagy az utca győzedelmeskedik-e. Az igazságszolgáltatás helyett az utca döntött. Az ügyfelem teljes mértékben tagadja a bűncselekményt, amelynek elkövetésével gyanúsítják őt. Továbbra is állítom, hogy teljességgel indokolatlan az előzetes letartóztatás” – reagált a döntésre Miroslav Kučera, Kracina jogi képviselője.

A Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) hétfőn vette őrizetbe Kracinát a Megrendelés (Objednávka) akció keretében. A gyanú szerint az illető megrendelőként vett részt Žilinka és Lipšic meggyilkolásának előkészítésében.

Kapcsolódó cikkünk

2019. augusztus végén a belügyminisztérium belső ellenőrzési hivatalának nyomozója Peter Šufliarský, a Főügyészség ügyésze, Žilinka és Lipšic meggyilkolásának előkészítésével gyanúsította meg Alena Zsuzsovát, SzabóTamást, Miroslav Marčeket és Andruskó Zoltánt. Žilinka és Lipšic meggyilkolását 2017 őszén rendelhették meg, a megrendelést a gyanú szerint Zsuzsová vette fel.

Žilinka és Šufliarský szerint a tervezett gyilkosság indítékát a munkájukban kell keresni. Lipšic úgy véli, az ő tervezett kiiktatása Marián Kočner üzletember érdekében állt.

Kracina Ján Kuciak újságíró meggyilkolásával összefüggésben is szóba került. Andruskó Zoltán elítélt azt vallotta, Norbert Bödör nyitrai üzletember megbízásából járt nála, és arról tájékoztatta, hogy a gyilkosság kapcsán Magyarországon keresnek strómant.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?