Gazdátlan reformok

 Matovič

Amikor kiderült, hogy az EU helyreállítási alapjának forrásaihoz, vagyis az uniós milliárdok felhasználásához átfogó reformokra lesz szükség Szlovákiában, Igor Matovič kormányfő nyilvános reform-fesztivált ígért a nyári hónapokra.

 nyár elmúlt, és a nyilvánosság bevonása látványosan elmaradt.

A lakosság számára nyitott konzultációk helyett a reformtervek zárt ajtók mögött készültek, a pénzügyminisztérium elemzőinek vezényletével. Olyannyira titkos volt a reformokat tartalmazó dokumentum, hogy szeptember elejéig tartott, míg egy ismeretlen forrásból nyilvánosságra került. Önmagában az nem gond, hogy a reformterveket nagyrészt minisztériumi szakértőkből álló agytröszt készíti, az októberi határidő miatt ugyanis felettébb naiv elképzelés volt, hogy nyilvános fórumokon állítsuk össze. Gyorsan kellett lépni, ezért olyan szakértői csapatra volt szükség, amely átlátja az ország problémáit, és képes gyorsan reformterveket írni. A szakértői csapatra nem lehet panaszunk, a nyilvánosságra került lista impresszív olvasmány. Szinte minden területen a lehető legjobb csapat jött össze, az állami és a magánszektorból. A szakértői szint tehát rendben, a gond politikai szinten van. Ahogy azt Ivan Mikloš volt pénzügyminiszter megfogalmazta, átfogó reformterveknél a legfontosabb, hogy a reformoknak politikai gazdája legyen. A kormánypártok vezető politikusainak át kell érezniük a reformok fontosságát, és teljes mellszélességgel ki kell állniuk mellettük.

Ideális esetben a reformok fő gazdája a kormányfő, aki politikai tekintélyével másokat is meggyőz azok szükségességéről.

Mikloš tudja, miről beszél, hiszen annak a Dzurinda-kormánynak volt a pénzügyminisztere, amely több fontos reformot is véghez vitt. Tandemük jól működött: Mikloš biztosította a reformok szakértői hátterét, Dzurinda pedig a politikai támogatásért felelt. Egy ilyen vezéregyéniség láthatóan hiányzik a jelenlegi kormányból. Matovič ugyan a nyár elején kilépett a járvány elleni harc közvetlen irányításából, de felszabaduló energiáit nem a reformtervek irányítására fordította. A reformcsapat irányítását átadta Eduard Heger pénzügyminiszternek, akinek viszont nincs akkora politikai súlya.

Aggasztó a kidolgozás folyamata is, ugyanis a politikai szereplők szinte teljesen kimaradtak belőle.

A szakértők önállóan dolgoztak, és végül a kész dokumentum került a koalíciós tanács elé. Igaz, hogy az egyes minisztériumokat a pártok képviselői vezetik, de így is kérdéses, mennyire tudnak a kormánypártok vezetői politikailag azonosulni a tervezetben leírtakkal.

Remélhetőleg Matovič a következő hetekben kevesebb energiát pazarol el a szociális hálón, és a reformtervek politikai támogatásának bebiztosítására fordítja idejét. A készülő reform ugyanis napjaink legfontosabb dokumentuma, hosszú évekre meghatározhatja Szlovákia jövőjét. Elkészítéséhez olyan politikai vezetőre van szükség, akinek szilárd elképzelése van a jövő Szlovákiájáról. Matovič eddig nem erről volt ismert, de még nem késő. Az elkövetkező hónapokban eldől, hogyan kerül be a történelemkönyvekbe – sikeres reformpolitikusként, vagy csak lábjegyzet lesz, a többi elfelejtett politikus mellett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?