Gazdátlan reformok

 nyár elmúlt, és a nyilvánosság bevonása látványosan elmaradt.

A lakosság számára nyitott konzultációk helyett a reformtervek zárt ajtók mögött készültek, a pénzügyminisztérium elemzőinek vezényletével. Olyannyira titkos volt a reformokat tartalmazó dokumentum, hogy szeptember elejéig tartott, míg egy ismeretlen forrásból nyilvánosságra került. Önmagában az nem gond, hogy a reformterveket nagyrészt minisztériumi szakértőkből álló agytröszt készíti, az októberi határidő miatt ugyanis felettébb naiv elképzelés volt, hogy nyilvános fórumokon állítsuk össze. Gyorsan kellett lépni, ezért olyan szakértői csapatra volt szükség, amely átlátja az ország problémáit, és képes gyorsan reformterveket írni. A szakértői csapatra nem lehet panaszunk, a nyilvánosságra került lista impresszív olvasmány. Szinte minden területen a lehető legjobb csapat jött össze, az állami és a magánszektorból. A szakértői szint tehát rendben, a gond politikai szinten van. Ahogy azt Ivan Mikloš volt pénzügyminiszter megfogalmazta, átfogó reformterveknél a legfontosabb, hogy a reformoknak politikai gazdája legyen. A kormánypártok vezető politikusainak át kell érezniük a reformok fontosságát, és teljes mellszélességgel ki kell állniuk mellettük.

Ideális esetben a reformok fő gazdája a kormányfő, aki politikai tekintélyével másokat is meggyőz azok szükségességéről.

Mikloš tudja, miről beszél, hiszen annak a Dzurinda-kormánynak volt a pénzügyminisztere, amely több fontos reformot is véghez vitt. Tandemük jól működött: Mikloš biztosította a reformok szakértői hátterét, Dzurinda pedig a politikai támogatásért felelt. Egy ilyen vezéregyéniség láthatóan hiányzik a jelenlegi kormányból. Matovič ugyan a nyár elején kilépett a járvány elleni harc közvetlen irányításából, de felszabaduló energiáit nem a reformtervek irányítására fordította. A reformcsapat irányítását átadta Eduard Heger pénzügyminiszternek, akinek viszont nincs akkora politikai súlya.

Aggasztó a kidolgozás folyamata is, ugyanis a politikai szereplők szinte teljesen kimaradtak belőle.

A szakértők önállóan dolgoztak, és végül a kész dokumentum került a koalíciós tanács elé. Igaz, hogy az egyes minisztériumokat a pártok képviselői vezetik, de így is kérdéses, mennyire tudnak a kormánypártok vezetői politikailag azonosulni a tervezetben leírtakkal.

Remélhetőleg Matovič a következő hetekben kevesebb energiát pazarol el a szociális hálón, és a reformtervek politikai támogatásának bebiztosítására fordítja idejét. A készülő reform ugyanis napjaink legfontosabb dokumentuma, hosszú évekre meghatározhatja Szlovákia jövőjét. Elkészítéséhez olyan politikai vezetőre van szükség, akinek szilárd elképzelése van a jövő Szlovákiájáról. Matovič eddig nem erről volt ismert, de még nem késő. Az elkövetkező hónapokban eldől, hogyan kerül be a történelemkönyvekbe – sikeres reformpolitikusként, vagy csak lábjegyzet lesz, a többi elfelejtett politikus mellett.