Kotleba is vallott az 1488-as perben

Marian Kotleba
Bazin. |

Marian Kotleba, az ĽSNS elnöke, aki az 1488 eurós csekkek ügyében eddig több tárgyalási napot is „ellógott” a Specializált Büntetőbíróságon, tegnap megjelent Ružena Sabová bírónő előtt, ám mindent megtett, hogy megnehezítse az igazságszolgáltatás dolgát. 

Bazin. Kotleba még megyefőnökként osztogatott 1488 eurós csekkeket rászoruló családoknak három évvel ezelőtt, március 14-én, a fasiszta szlovák bábállam létrejöttének évfordulóján – ezeknek neonáci szimbolikáján keresztül próbálja az ügyészség minél szélesebb kontextusban bebizonyítani, hogy a szélsőjobboldali politikus a neonácizmust propagálja, és egyáltalán nem véletlenül használja ezeket a szimbólumokat, pontosan tisztában van a jelentésükkel. Az ügynek így különösen nagy súlya van az ĽSNS és Kotleba politikusi tevékenységének, és a pártelnök politikai karrierjének szempontjából is. Ha a bíróság elítéli, akár börtönbüntetést is kiszabhat rá, ráadásul az ítélet hatással lehet a párttal kapcsolatos más ügyekre is.

Kotlebára várva

A per már három hónapja állt, ugyanis Kotleba korábban nem jelent meg a bíróságon – előbb parlamenti elfoglaltságaira, majd a kötelező karanténra hivatkozva, szeptember elején ugyanis vörös jelzésű országban járt. Most megjelent a bíróság előtt, ám rögtön a tárgyalási nap elején elfogultság miatt panasszal élt Ružena Sabová bírónő ellen, akit szerinte befolyásol a sajtó. 

Kotleba jogászcsapata hasonló módon vonta kétségbe a vád által felsorakoztatott bizonyítékokat is – egyebek mellett például Ján Benčík blogbejegyzését, melyben a politikus-aktivista felhívta a figyelmet az adományok, és Kotleba pártja külső jegyeinek, tevékenységének szimbolikájára. A védelem azzal érvel, hogy minden, a vád által felhozott bizonyíték csak találgatás és spekuláció, és az 1488-as összeg is csupán a véletlen műve. Kotlebáék az egész tárgyalási napon arra panaszkodtak, hogy a bíróság és a vád eljárási hibákat vét, ami által sérülnek a pártelnök igazságos tárgyaláshoz való jogai. 

A vád ezen a tárgyalási napon az ĽSNS és annak tagjai tevékenységét, valamint magát Kotlebát vette górcső alá. A bíróság foglalkozott például Kotleba párttársa, Milan Mazurek ügyével is, aki romaellenes uszítás miatt jogerős büntetést kapott, de bizonyítékként előkerült egy másik ĽSNS-képviselő, Ondrej Ďurica ügye is. Róla egy 2018-as döntés mondja ki, hogy az újságírók joggal nevezhetik neonácinak. A tárgyaláson felolvasták az ĽSNS alapszabályát és 2016-os választási listáját is, melyen több ismert neonáci szerepelt. Kotlebáék ezeket a bizonyítékokat azzal igyekeztek kétségbe vonni, hogy azok nem függenek össze az üggyel.

Számmisztika

A tárgyalási napon magát Kotlebát is meghallgatta a bíróság a bizonyítási eljárás lezárultával – ezt korábban a politikus elutasította. Vallomása azonban inkább záróbeszédként hatott, mint valódi tanúvallomásként – a vád nem tett fel neki kérdéseket, a védelem pedig nem szakította félbe. A politikus kétségbe vonta az ügyben tanúskodó szakértők integritását, majd kijelentette, az 1488-as összeg véletlen volt, és ha a bíróság helyt ad a vád állításának, miszerint a 14-es és a 88-as szám szimbólum, akkor 0-tól 1488-ig 146 olyan összeg lenne lehetséges, aminek ajándékozása büntetendő lenne. Ezeket a számokat el is kezdte felolvasni – Ružena Sabová ekkor szakította meg a vallomástételt mondván, Kotleba húzza az időt. 

A záróbeszédben a vád képviselője, Tomáš Honz kijelentette: Kotleba a számok szimbolikáját használta fel egy karitatív eseményen, hogy még itt se hagyjon kétséget híveiben azzal kapcsolatban, hogy hűséges-e még eredeti ideológiájához. Honz szerint mindezt rejtve, de a radikális neonáci szcéna számára egyértelműen tette – az ügyészség ezért 4-8 éves börtönbüntetést kért a politikusnak. A védelem képviselői, Tomáš Rosina és Ondrej Mularčík záróbeszédükben a bíróságot bírálták, mondván, Marian Kotleba azt sem tudta igazán, mi ellen kell védekeznie, hiszen Ružena Sabová a tárgyalás elején kijelentette, előfordulhat, hogy szigorúbb paragrafus szerint fogja megítélni az ügyet – ezzel a védelem szerint sérültek Kotleba jogai. Az érvelésük az általuk vélt eljárási hibák mellett azon alapult, hogy a 1488-as szám szerintük teljesen véletlenszerű, szinte senki sincs tisztában az esetleges szimbolikájával – így Kotleba nem is követhetett el ezzel bűncselekményt, sem olyan célt, amivel bármilyen előnyt szerezhetett volna. Ezért ügyfelük felmentését kérték. 

Ružena Sabová végül a védelem kérésére félbeszakította a tárgyalást, Kotleba jogi csapatának harmadik tagja, Peter Kupka ugyanis kijelentette, az ő záróbeszéde további két órát tart majd, Kotleba pedig 3 és fél órát szándékozik beszélni. A tárgyalás október 12-én folytatódik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?