Azzal gyanúsítanak két férfit, hogy le akartak fizetni egy államtitkárt

rendőrség illusztráció

Azzal gyanúsított meg a rendőrség elit egysége két férfit a Contact korrupcióellenes rendőrségi akció során, hogy megpróbálták megvesztegetni Martin Feckót, a földművelési és vidékfejlesztési minisztérium államtitkárát. Az államtitkár együttműködött a rendőrséggel, a kenőpénz átadására nem került sor – tájékoztatta a TASR hírügynökséget Michal Slivka, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Az információs rendszer létrehozására és megvalósítására vonatkozó állami megrendelés aláírásáért a projekt értékének öt százalékát, vagy 60 ezer euró készpénzt ígértek neki" – mondta a szóvivő, és hozzátette, a gyanúsítottak bűntársak voltak a bűncselekmény elkövetésében.

Slivka hozzátette, A Központi Mezőgazdasági Minőségvizsgáló és Ellenőrzési Intézet (ÚKSÚP) közel 1,5 millió euró értékű projektjéről van szó.

A Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) több helyen is korrupcióellenes ellenőrzést tartott szerdán Pozsonyban (Bratislava). Az akció során két személyt vettek őrizetbe korrupció és pénzmosás gyanújával, a rendőrök átkutatták az érintett cégek telephelyét is.

Ha bűnösségük beigazolódik, a két gyanúsítottra, Peter Ch.-ra és Miroslav S.-re 5-től 12 évig terjedő szabadságvesztést szabhatnak ki korrupció, valamint 7-től 12 évig terjedő börtönbüntetést pénzmosás miatt. A nyomozó a szükséges eljárás lefolytatása után indítványozhatja vizsgálati fogságba helyezésüket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?