Párbeszédre szólította fel Lukasenkát az osztrák és az ukrán elnök

Aljakszandr Lukasenka

Párbeszédre szólította fel Aljakszandr Lukasenka fehérorosz államfőt Alexander Van der Bellen osztrák és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden az ukrán vezető hivatalos bécsi látogatása alkalmával.

A minszki vezetésnek komolyan kell vennie „a történelmi figyelmeztetéseket, mivel másfajta magatartás ellenőrizhetetlen folyamatokat indíthat el” – jelentette ki Van der Bellen, aki a fehérorosz helyzetet „a legjobb esetben is átláthatatlannak” nevezte.

„Ausztriában meg vagyunk győződve arról, hogy az ilyen helyzeteket csak erőszakmentesen, párbeszéd útján lehet megoldani” – emelte ki az osztrák államfő.

Zelenszkij a közös sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy Lukasenkának meg kell hallgatnia a fehérorosz népet. Egyben – Oroszország álláspontjára is utalva – óva intett a külföldi beavatkozástól a fehérorosz ügyekbe.

„Ukrajna nem kíván beavatkozni a fehérorosz belpolitikába, és ugyanígy kell tenniük más országoknak is. Ugyanakkor azt hallom, hogy más államok be akarnak avatkozni” – hangoztatta Zelenszkij. Mint mondta, országa már a kezdetektől fogva hangsúlyozta, hogy „nem szabad megengedni egy vérfürdőt” Minszkben. „Nem mindegy számunkra, mi történik ott. Ők a szomszédaink” – tette hozzá az ukrán elnök.

Zelenszkij szót ejtett arról is, miként látja a további békefolyamatot a kelet-ukrajnai konfliktusban. Mint mondta, az elkövetkező tíz napban ismét találkozik az orosz és az ukrán főtárgyaló, illetve küszöbönáll a normandiai négyek – azaz Ukrajna, Oroszország, Németország és Franciaország – újabb csúcstalálkozója a még nyitott kérdések rendezésére.

„A tűzszünet a legfontosabb pont minden dokumentumban, minden háborúban. Nem lehetséges párbeszéd fegyvernyugvás nélkül” – tette hozzá.

Van der Bellen a közös sajtótájékoztatón beszélt az orosz földgázt Németországba szállító Északi Áramlat-2 földgázvezeték építéséről is.

„Ez gazdasági kérdés több évtizede együttműködő partnerek között. Ezt a kérdést Európában, nem pedig Washingtonban kell eldönteni” – húzta alá az osztrák államfő, elismerve, hogy kényes projektről van szó.

Ez Zelenszkij első külföldi látogatása a koronavírus-járvány kitörése óta. Az ukrán elnök a tervek szerint találkozik Sebastian Kurz osztrák kancellárral és Wolfgang Sobotka parlamenti elnökkel is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?