Guterres: mélységesen aggasztó a Fehéroroszországban kialakult helyzet

António Guterres

Mélységesen aggasztó, hogy Fehéroroszországban erőszakot alkalmaztak a békésen tüntetőkkel szemben - jelentette ki pénteken New Yorkban kiadott közleményében António Guterres ENSZ-főtitkár, aki szerint a válságot csak a fehérorosz nép oldhatja meg.

A világszervezet vezetője hasonlóképpen aggasztónak nevezte, hogy olyan embereket vettek őrizetbe, akik megpróbálták demokratikus jogaikat gyakorolni.

Guterres szóvá tette azt is, hogy az országban megfélemlítik az ellenzék, a sajtó, valamint a civil társadalom képviselőit. Azt hangoztatta, hogy a jelenlegi válságot megoldani csupán a fehérorosz nép képes, széles körű párbeszéd útján, amelyet a stabilitás érdekében azonnal meg kell kezdeni.

Az ENSZ főtitkára egyben felszólította a hatóságokat, hogy tartózkodjanak a békés tiltakozókkal szembeni erőszaktól; járuljanak hozzá, hogy kivizsgálják azokat az állításokat, amelyek szerint az őrizetbe vett embereket megkínozták, rossz bánásmódban részesítették.

Aljakszandr Lukasenka elnököt sokan az augusztus 9-i elnökválasztás eredményeinek meghamisításával vádolják. A múlt héten tízezrek követelték a távozását a fővárosban, Minszkben egy tüntetésen. A tiltakozók egy része eljutott az elnök rezidenciájához is. Egyes megfigyelők becslése szerint a tömeg létszáma meghaladta a százezret.

Az ellenzék vasárnapra újabb nagyszabású demonstrációt szervez.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?