Belgium válaszolni fog a Chovanec ügyében kiadott parlamenti határozatra

Jozef Chovanec

A szlovák követségi ügyvivő csütörtökön (szeptember 10.) átadta a belgiumi képviselőház elnökének a szlovák parlament Jozef Chovanec halálával kapcsolatos határozatát. Az erre adott választ Boris Kollár (Sme rodina) parlamentelnöknek fogják továbbítani - tájékoztatott Ivan Korčok (SaS-jelölt) kül- és európai ügyekért felelős miniszter, miután találkozott az európai parlamenti képviselőkkel. Hozzátette: a cél a parlamenti határozatban foglaltak teljesítése.

„Ma az a fő téma, hogy egyesítsük erőinket otthon, illetve az európai parlamenti képviselőinkkel, és így segítsük az igazság érvényesítését” – mondta a miniszter.

Michal Šimečka (PS) hozzátette: „Az állampolgári jogi bizottság tagjaként, a frakciónk többi tagjával együtt, kezdeményeztük Catherine De Bolle, az Europol igazgatójának a meghallgatását.” A tragikus esemény idején De Bolle volt a belga rendőrség főnöke. Az európai parlamenti képviselők többek között azt is meg akarják tőle kérdezni, hogy mit tesz azért, hogy többször ilyen eset ne fordulhasson elő.

Szeptember 4-én a szlovák európai parlamenti képviselők levelet küldtek David Sassolinak, az Európai Parlament elnökének, amelyben arra szólítják fel, hogy tegyen meg minden fontos lépést annak érdekében, hogy Jozef Chovanec szlovák állampolgár halála ne maradjon szó nélkül az Európai Parlament részéről, amely az EU minden állampolgárának hangját képviseli.

A szlovák kormány szeptember 9-én azzal bízta meg Korčokot, hogy járjon közbe a Belga Királyság kormányánál az ügy alapos kivizsgálása, és a Chovanec halálával kapcsolatos büntetőjogi és fegyelmi felelősségre vonás érdekében.

Zuzana Čaputová államfő csütörtökön arról tájékoztatott, hogy arra kéri Belgiumot, hogy vegye figyelembe Chovanec családjának kérését, miszerint egy szlovákiai szakértő is részt vehetne a nyomozásban.

Jozef Chovanec szlovák állampolgár 2018 februárjában halt meg, miután összetűzésbe került a rendőrökkel Charleroi városában, a helyi repülőtéren. Az eredeti információk szerint a szlovák állampolgár áttörte a biztonsági korlátot, és jogosulatlanul felszállt az egyik repülőgépre. Ezt követően dulakodni kezdett a reptéri rendőrség tagjaival, akik végül elvezették őt, és őrizetbe vették. A korábbi hírek szerint Chovanec a cellában erőszakos önkárosításba kezdett.       

Egy ipari kamera felvételei viszont arról tanúskodnak, hogy az egyik beavatkozó rendőrnő karlendítéssel köszön öt kollégájának, akik Chovanec mellkasán térdelnek. A náci megnyilvánuláson nevető rendőrök 16 percen keresztül tartották mozdulatlan helyzetben az illetőt úgy, hogy a térdüket a mellkasához szorították.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?