Nagy gondban a fürdőhelyek üzemeltetői

Ľudovít Lebó a Tatárik Emil Strand vezetője
Érsekújvár |

Komoly problémákról, veszteségekről, várható elbocsátásokról számoltak be a Szlovákiai Aquaparkok, Strandfürdők és Uszodák Szövetségének tagjai a csütörtöki ülésen, melyet a császári-királyi lovardában tartottak, ahol júniusban az alakuló ülés zajlott.

Újabb tagok csatlakoztak a szövetséghez, így a korábbi huszonkét fős tagság harmincegyre bővült. A házigazda szerepét ezúttal is Ľudovít Lebó, az érsekújvári Tatárik Emil Strand vezetője vállalta. Jelen volt az alapító tagok közül Somogyi Gábor, a Thermalpark Dunaszerdahely igazgatója, Peter Kolenčík a besenyőfalui Vízipark, valamint Vladimír Moravčík a liptói Tatralandia képviselője is.

„A rendkívüli közgyűlést azért hívtuk össze, hogy reagáljunk a kormány, illetve a járványügyi szakemberek konzíliumának legutóbbi intézkedéseire, amelyekkel nem tudunk egyetérteni. Az eredeti válságintézkedés úgy szólt, hogy szeptember 1-jétől ötven százalékkal csökkentsük minden fürdőben a látogatási kapacitást, amit még elfogadhatónak és korrekt megoldásnak tartottunk volna a jelenlegi válsághelyzetben. Két napra rá azonban megtudtuk, hogy a szabadtéri fürdőkben egységesen ezer főt, a beltéri fürdőkben pedig csak ötszáz főt fogadhatunk. A nagyobb komplexumokban, ahol több mint ezer vendégük van, már nem jutnak be a fürdőkbe a látogatók”

– hangsúlyozta Lebó.

Szó volt az érsekújvári járásbeli Bellegszencsében (Podhájska) történtekről is, ahol 400-500 méteres sorokban álltak a vendégek, arcvédő maszk nélkül a fürdő kapujában, és nem tudtak bejutni a termálfürdőbe. A szövetség tagjai a karácsonyi, újévi foglalásokról is beszélgettek, jelentős mértékben csökkentek az ebben az időszakban már megszokott foglalások. Nem kizárt, hogy néhány nagyobb üdülőközpontban kénytelenek lesznek elbocsátani az alkalmazottak egy részét. Ma még kérdéses, hogyan kívánja a kormány támogatni a fürdőhelyeket és üdülőhelyeket. A 2019 január és augusztus közötti időszak, valamint a 2020 január és augusztus közötti időszak bevételeinek ismeretében 33,1 százalékos, azaz 14 788 000 eurós bevételkiesésük van az üdülő-, illetve fürdőhelyeknek az országban.

„Nem tudok egyetérteni azzal, hogy Dél-Szlovákiában és a Tátrában hemzsegnek a látogatók, országos viszonylatban 35,8 százalékkal kevesebb látogató érkezett a hazai komplexumokba. Az Emil Tatárik Strand 3500 vendéget tud fogadni, de még a forró nyári napokon is csak 2-2500 látogatónk volt”

– mondta Ľudovít Lebó. A júliusi időjárás sem igazán kedvezett a szabadtéri strandoknak. Érsekújvárban a strandon csak nyolc apartmán van, ahol harminckét személyt tudnak elhelyezni heti turnusokban, a fürdő vezetése idővel szeretné bővíteni a strandot és jóval több szálláshelyet, fedett uszodát létesíteni.

A Szlovákiai Aquaparkok, Strandfürdők és Uszodák Szövetségének tagjait némi elégtétellel tölti el, hogy a közlekedési minisztérium idegenforgalmi szekciója ma már partnernek tekinti őket és figyelembe veszi a javaslataikat. Részt vehetnek egy új koncepció kidolgozásában is, hogy milyen feltételek közt működjenek az aquaparkok és a síközpontok a téli idényben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?