Bugár György: Alföldi László viccelődött az áldozatával, mielőtt meggyilkolta

Bugár György

Bugár György, a Sátor-banda elítélt tagja csütörtökön vallomást tett a Specializált Büntetőbíróság (ŠTS) szenátusa előtt Peter Nagy stróman meggyilkolása ügyében.

Nagyot állítólag Alfödli László vádlott lőtte le. Az ügyben rajta kívül még Dora ferenc, a fia, ifj. Dora Ferenc és Szamaránszky Roland ül a vádlottak padján. A vád több rendbeli gyilkosság, csalás, kábítószerrel összefüggő bűncselekmény, és a Sátor-bandában való tagság. A vád szerint az áldozataikat rendőri álruhában fogták el.
 

A tanú elmondása szerint, aki már szeptember 3-án is vallomást tett a Speciális Büntetőbíróságon, a gyilkosság valamikor 2011 és 2012 között történt. Bugár Alfödli László sofőrjeként vett részt a gyilkosságban, ezenkívül ő ásta ki a gödröt az áldozatnak. A segítségét a vádlott, ifj. Dora Ferenc, Alsóhatár polgármesterének fia kérte.

Bugár információi szerint az áldozatot a rendőrség adócsalás miatt kereste. A tanú nem egyeztetett Alfödli Lászlóval Nagy meggyilkolásának módjáról.

„Fejbe lőtte. Már nem tudom, melyik oldalról. A lövés előtt Laci viccelődött a sértettel, majd hirtelen lövést hallottam. A meggyilkolt áldozat személyes dolgait elvette. Semmi közelebbit nem tudtam a sértettről” – mondta többek között Bugár.

Nagyot ezt követően egy olyan területen ásták el, ahol már korábban egy másik meggyilkolt strómant is elástak. Bugár állítólag körülbelül 3000-4000 eurót kapott a gyilkosságért. A pénzt több részletben kapta meg ifj. Dora Ferenc vádlottól, annak irodájában.
 

A tárgyalás hétfőn (szeptember 14.) folytatódik. Bohdan Čeľovský, a Speciális Ügyészi Hivatal (ÚŠP) ügyésze szerint Szlovákiában először áll aktív politikus bíróság előtt, aki egy bűnszervezetnél több gyilkosságot is megrendelt. A tárgyalás során a Sátor-banda legalább öt tagja fog még tanúként vallomást tenni. A Sátor-bandát Szlovákia történetének legbrutálisabb bűnbandájának tartják. Tagjai több mint 80 ember haláláért felelősek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?