Pénz, pénz

Igen, az előző tapasztalatokon okulva fölsejlik a sanda gyanú, azzal a sok pénzünkkel nem leszünk-e ismét fölsegítve az uborkafára, autópályák meg néhány játékstadion megépítésével számolva el a milliárdokat. Szó van kórházak építéséről, gazdaság talpra állításáról, melyet harminc év felhőtlen gazdálkodás után állami támogatásra kényszerített a fertőzés okozta három hónapos termeléskiesés, de semmi gond, biztos pénz jön a házhoz, az állami támogatásból csinos összegekhez lehet jutni. Mondjuk, új termelési részlegek, külföldi behozatalt kiváltó saját gyárak építése eddig szóba nem került, a benne dolgozók uniós átlagot elérő bérfejlesztése pláne nem. A kölcsön az a hét évig folyósítandó, évente hatezer-milliós horribilis összeg, melynek állítólag negyven évig fogjuk, fogják a gyerekeink is nyögni(!) a visszafizetését. Apropó, visszafizetés! Annál már csak az érdekesebb, ki folyósítja az uniónak azt az ezermilliárdos összeget? Amerikai magánbankok? Vagy talán Kína? Kína bizonyára lehetne potenciális hitelező, ha már az ingünk, gatyánk is kínai, miért ne lehetne a hitelünk is az? Gazdaságpolitikájával szép csendesen fölébe kerekedett a nyugati piacgazdaságnak, szakemberei iskolapéldát mutattak a termelés, kereskedelem felfuttatásáról. Koreában és különösen Vietnámban sem árt tanulmánylátogatást tenni, ahova annak idején kötelezően önkéntes alapon küldtünk évente a fizetésünkből öt koronát. Napjainkban rohamtempóban haladnak az iparosítás, építészet, kereskedelem terén, hja, a keleti emberek közmondásos szorgalma, az eredményorientált vezetés… Bizton állíthatjuk, szorgalom terén álljuk velük a versenyt, máshol kellene keresni a hitelszükségletünk (lemaradásunk) gyökerét. Figyelemreméltó eredményt mutat a Globsec tíz országban végzett felmérése is, mely országonként ezer lakos véleményét számította át százalékban politikáról, demokráciáról, vezetésről és még csoda tudja, mi mindenről. Csak egy dolgot hagytak nagyvonalúan figyelmen kívül, a lakosság életszínvonalát a jólétinek nevezett társadalomban. A válaszokat elemzők hazai viszonylatban lesújtó eredményt kaptak a politikába helyezett bizalomról. Különösen az anyagi javak mögé sorolt demokrácia ütötte szíven az elemzőket, pedig a magyarázat több mint egyszerű. A lakosság kilencvenkilenc százaléka az maradt, aki az egypártrendszerben is volt, kezétől szájáig gazdálkodó alkalmazott, nyolcvankilencben elsősorban saját sorsa jobbra fordulása reményében mutatott V-t a szoci ellenében, és mára kiábrándult a piacgazdaság gátlástalan nyereséghajszolásából. Ráadásként az utóbbi évekre bőven jutottak bizalmat koptató, büntetlenül megúszott sokmilliós sikkasztások, politikusokhoz kapcsolódó botrányok, hiteltelen magyarázkodások, és mindezek hatására az ellaposodó zsebekben szóvirágos díszletekké kezdenek hervadni a demokrácia értékei. Ez sajnos már a politizálás hitelességet rontó felületessége.

Gazdag József, Jányok