Trump már állítólag márciusban tisztában volt a koronavírus-járvány súlyosságával, de nem akart pánikot

Donald Trump

Donald Trump amerikai elnök márciusban tisztában volt a koronavírus-járvány súlyosságával, de nem akart pánikot - állítja Bob Woodward amerikai újságíró abban a megjelenés előtt álló könyvében, amely részben az elnökkel folytatott beszélgetéseken alapul.

A járvány komolyságának kicsinyítéséről szólva az elnök úgy fogalmazott: "mindig is kicsinyíteni akartam, még most is szívesen teszem ezt, mert nem akarok pánikot kelteni".

Az újságíró és az elnök beszélgetésének ezt a hangfelvételét a szerző átadta a CNN hírtelevíziónak, amely a honlapján tette közzé az anyagot.

A Düh című könyvének megírásához Woodward tavaly december óta 18 alkalommal találkozott Trumppal. A beszélgetéseket rögzítette is.

A most nyilvánosságra került beszélgetésrészletből úgy tűnik, mintha Trump már februárban tudott volna arról is, hogy a vírus miként terjed.

"A levegőben terjed, és ez mindig keményebb (következményekkel jár), mint hogyha érintés útján terjedne. Érintésnél elég, ha nem nyúlsz hozzá semmihez, ugyebár? De ha levegővel terjed, akkor elég, ha egyszerűen beszívod azt a levegőt, és máris elkaptad. Nagyon agyafúrt dolog ez. És nagyon kényes. S még halálosabb egy erélyes influenzánál is" - fogalmazott Trump az egyik beszélgetésben.

A könyv szerint Robert O'Brien nemzetbiztonsági tanácsadó már januárban azt mondta Trumpnak, hogy "ez lesz a legnagyobb nemzetbiztonsági fenyegetés", amellyel az elnöksége során szembe kell néznie. Woodward rákérdezett erre, de Trump azt mondta, hogy hónapok távlatából már nem emlékszik erre a figyelmeztetésre.

Trump szerdán a Fehér Házban újságíróknak azt hangsúlyozta: a szeme előtt mindig az lebegett, hogy megőrizze a nyugalmat a világjárvány idején.

"A legutolsó dolog, amit az ember akarhat, hogy pánik alakuljon ki az országban" - fogalmazott.

"Nem akarom, hogy az emberek megrémüljenek, nem akarok pánikot, és nyilvánvalóan nem akarom ezt az országot, vagy a világot kétségbeesésbe vezetni" - szögezte le. Hozzáfűzte: "bizalmat és erőt akarunk sugározni, erőt akarunk mutatni nemzetként, és ezt tettük". Megjegyezte azt is, hogy könyvével Woodward "politikai támadást" akart intézni ellene.

Az elnök hangsúlyozta: nem hiszi, hogy a most nyilvánosságra került részletek miatt elveszítené az emberek bizalmát.

A Fehér Ház szóvivője, Kayleigh McEnany a szokásos napi sajtókonferenciáján leszögezte: "az elnök soha nem hazudott a közvéleménynek a Covidról". Azt mondta, hogy "az elnök nyugalmat sugárzott, és komoly volt az ügyben".

Joe Biden, a demokraták elnökjelöltje Michiganben kampányolva szerdán azonnal reagált a könyvrészletből nyilvánosságra került információkra.

"Tudta, hogy ez milyen halálos, halálosabb, mint az influenza. Tudta, és szándékosan kicsinyítette a jelentőségét. S ami még rosszabb: hazudott az amerikaiaknak. Tudatosan és szándékosan hazudott erről a fenyegetésről" - mondta Biden.

Bob Woodward újságírónak - aki a The Washington Post főmunkatársa - ez lesz a második könyve Trumpról és elnökségéről.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?