Leállították az egyik ígéretes vakcina tesztelését

vakcina
Oxford/Moszkva |

Ideiglenesen le kellett állítani az Oxfordban fejlesztett koronavírus elleni vakcina tesztelését, miután kiderült, hogy az egyik tesztalanynál egészségügyi komplikációk léptek fel.

Az említett vakcinát az AstraZeneca nevű brit–svéd gyógyszertár közösen fejlesztette ki az Oxfordi Egyetem kutatóival. Egy rendkívül ígéretes projektről van szó, amely már a klinikai kísérletek 3. fázisában tart, vagyis már több tízezer embert vontak be a vakcina tesztelésébe, főként az Amerikai Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban.

Most azonban a Stat News nevű amerikai egészségügyi hírportál arról számolt be, hogy az egyik betegnél egészségügyi problémák merültek fel, ezért a gyógyszergyártó cég úgy döntött, ideiglenesen leállítja a vakcina tesztelését.

Az AstraZeneca szóvivője a portálnak úgy nyilatkozott, a nagyobb kísérleteknél előfordul, hogy egy-egy betegnél felléphet valamilyen váratlan egészségügyi probléma. A gyógyszergyártó cég jelenleg arra törekszik, hogy minél hamarabb feltárja, vajon a vakcina okozta-e a komplikációt. A New York Times értesülései szerint a betegnek egy gerincvelővel kapcsolatos problémája van, az AstraZeneca ezzel kapcsolatban csak annyit árult el, hogy a páciens nagy valószínűséggel felépül a megbetegedésből.

AstraZeneca

A projekt fontosságát jól mutatja, hogy az utóbbi hónapokban egyre több állam szerződött le a gyógyszergyártó céggel. A hvg.hu beszámolója szerint többek közt a magyar kormány is 5 millió adagot rendelne a vakcinából, de korábban már az USA, Németország, Olaszország, Franciaország és Hollandia is bejelentkezett a készítményért.

Jóval kisebb a nemzetközi érdeklődés az orosz vakcina iránt, amelyet ezen a héten az orosz kormány polgári forgalomba bocsátott. A gond csak az, hogy a klinikai kísérletek 3. fázisát, vagyis a tömeges tesztelést is ezen a héten szeretnék elindítani. A Moscow Times lap napilap ráadásul közölte, hogy a világ több vezető biológusa is kételkedik az orosz tanulmányokban közölt eredményekben.

Közben Kínában is megkezdődött egy vakcina tömeges beoltása, a portfolio.hu portál szerint már több százezren megkapták a kísérleti szert, amely jelenleg a klinikai kísérletek harmadik szakaszában van.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?