Lipšic nem a megfelelő jelölt

Danglár

Más körülmények között pompás jelölt lenne.

Egy lépéssel közelebb kerültünk ahhoz, hogy új főügyésze legyen az országnak, amikor a kormánypárti képviselők Zuzana Čaputová államfő észrevételeivel együtt fogadták el újra a parlamentbe visszaküldött ügyészségi törvényt. Ezzel elkerültük, hogy az Alkotmánybíróságon landoljon a jogszabály és hónapokat kelljen várni a főügyész megválasztására. De ez még nem jelenti azt, hogy teljes az egyetértés a kormánykoalíció és az államfő között. Čaputová megvárja, kit választ a parlament, és ha Daniel Lipšicet, akkor alighanem újra ringbe száll.

Lipšic a múlt héten ismerte be először, hogy fontolgatja indulását a főügyészi posztért. Ami hétköznapi nyelvre lefordítva azt jelenti, hogy már alighanem el is döntötte. „Úgy vélem, most érkezett el Szlovákiában az a kivételes pillanat – talán első alkalommal az elmúlt harminc évben –, amikor tényleg előre tudjuk mozdítani az igazságszolgáltatást és olyan embereket is bíróság elé állítsunk, akik eddig azt hitték, hogy a törvények felett állnak” – mondta Lipšic.

Viszont számos érv szól az ellen, hogy ő legyen az új főügyész, és ezek közül már önmagában mindegyik elegendő ahhoz, hogy a kormánykoalíció más jelölt után nézzen.

Először is még mindig nem telt le Lipšic feltételes büntetése, amit azért kapott, mert egy közúti balesetben halálra gázolt egy gyalogost. Ettől még lehetne főügyész, ez nem jogi akadály, hanem morális. Értette ezt Lipšic akkor is, amikor a baleset után kivonult a politikából, hát értenie kellene most is. Ugyanúgy választott funkcióról van szó, és ez talán még rosszabb lenne, mint amikor a miniszterelnök és a házelnök is plágiummal szerzi a titulusát.

Másodszor: Lipšic soha nem volt ügyész. Bár a törvénymódosítás után ez már nem akadály, de attól még gond. A törvény előterjesztői arra hivatkoztak ennél a passzusnál, hogy számos országban létezik ilyen gyakorlat, a főügyész nem volt korábban ügyész. Csakhogy ez félrevezető állítás, mivel olyan országokról van szó, ahol teljesen eltérő a Főügyészség felépítése és működése. A hazai jogi szaktekintélyek többsége szerint pedig az ügyészek közül kellene főügyészt választani.

A harmadik ok Lipšic politikai karrierje és közeli kapcsolata a jelenlegi kormánykoalícióval, a gázolás előtt pedig Matovičhoz is közel állt politikusként. Ha az államfő arra figyelmeztetett, hogy ne vigyük be a politikát a Főügyészségre, akkor ki lehetne még alkalmatlanabb jelölt, mint egy volt belügyminiszter és igazságügyi miniszter, aki a kormányfő munkatársa volt.

Más körülmények között Lipšic pompás jelölt lenne több posztra is. Szakmailag felkészült, megvan a morális tartása és elég elszánt arra is, hogy az igazi nagyhalakra vesse ki a hálót. De most ez mégsem elég, túl sok minden szól a megválasztása ellen. Tudja ezt a köztársasági elnök is, a kérdés, hogy megérti-e a kormánypárti többség.

A szerző a Trend kommentátora

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?