La Liga – Ha lesz oltás, lesznek nézők is

La Liga

A szurkolók jövő év elején, a koronavírus elleni oltóanyag várható piacra dobása után térhetnek vissza a lelátóra a spanyol labdarúgó-bajnokságban.

Javier Tebas, a La Liga elnöke hétfőn azt mondta, ahhoz, hogy ismét nézők lehessenek a stadionokban, szükség lesz a vakcinára.

„Ma a miniszterelnök kijelentette, reméli, hogy decembertől elkezdik beoltani a vírus ellen a lakosságot, így számunkra is ez lehet a kulcsdátum”

– mondta a sportvezető Pedro Sánchez korábbi szavaira reagálva.

A miniszterelnök az állami televíziónak úgy nyilatkozott, abban bíznak, hogy az emberek egy része decemberben már részesülhet az oltóanyagból.

Tebas korábban még abban reménykedett, hogy a drukkerek szeptembertől fokozatosan visszatérhetnek, ám a járvány ismételten egyre nagyobb mértékben terjed Spanyolországban, így erre jelenleg semmi esély.

Az európai szövetség tesztjelleggel a budapesti Sevilla FC-Bayern München európai Szuperkupa-mérkőzésre korlátozott számban beenged majd nézőket a Puskás Arénába szeptember 24-én. A jegyértékesítés hétfőn kezdődött.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?