Nyugvóponton a gútai sertésfarm ügye?

Gúta
Gúta |

A Gúta melletti megafarm építését tervező cég szerint a projekt már nem az ő kezükben van. Az érintett települések vezetői Ján Budaj környezetvédelmi miniszterrel szeretnének találkozni az ügyben, amellyel kapcsolatban a gútai képviselő-testület egy új határozatot is elfogadott.

Két hete volt a 16 ezer sertés tartására tervezett farm környezetvédelmi hatástanulmányának nyilvános gútai vitája, amely – finoman szólva – a heves érzelmektől sem volt mentes, megoldást vagy kompromisszumot pedig nem eredményezett. Az ügyben megkerestük a két legérintettebb felet, a potenciális beruházó Dan-Slovakia Agrar vállalatot, valamint a gútai önkormányzatot, és a „hogyan továbbról” kérdeztük őket.

Nem a mi kezünkben van

A Dan-Slovakia Agrar az Új Szónak adott hosszabb válaszában többek között ismét kiemelte, a környezeti hatástanulmányból kiderült, hogy az elképzeléseik eleget tesznek a törvényi előírásoknak, amennyiben a levegőtisztaságról van szó. Emlékeztettek, a beruházás közegészségügyi hatásairól szóló szaktanulmány eredménye is kedvező volt. Kihangsúlyozták továbbá, hogy az ilyen típusú farm Szlovákia húsipari önellátottsága miatt is fontos volna.

„Most azonban a projekt nem a mi kezünkben van” – áll a cég válaszában, majd hozzátették, hogy a hatástanulmány nyilvános vitáján nem tudták meggyőzni a város lakosait a helyes és korrekt szándékaikról.

Érdeklődésünkre, hogy az idézett mondat pontosan mit jelent, Németh Andrea, a Dan-Slovakia Agrar azt a választ adta, hogy jelenleg még tart a környezeti hatásvizsgálat folyamata, amelynek része volt a lakosok tájékoztatása is a nyilvános gútai vitán. „A meghatározott törvényes folyamatok szerint járunk el, és tisztelni fogjuk a végeredményüket. A környezeti hatás felmérésére vonatkozó folyamat elindítását ugyanakkor megelőzte az efféle projektek megvalósítására alkalmas helyszínek keresése, ahogyan a Gúta polgármesterével való találkozó és az ő előzetes jóváhagyása is, amely nélkül nem fogtunk volna bele a további lépések megtételébe”.

Budajjal beszélnének

Ján Budaj környezetvédelmi minisztertől kértek a héten találkozót az érintett települések polgármesterei. Erről tájékoztatta lapunkat Horváth Árpád (MKP) gútai polgármester, aki Vágfüzes, Keszegfalva és Megyercs vezetőivel együtt szeretne tárgyalni a tárcavezetővel. „Hagynak bennünket egyenként küszködni a nagy vállalatokkal” – vázolta Horváth azt a fő problémát, amely szerinte az elmúlt években Szlovákia más részein is kihívást jelentett az önkormányzatok számára. A közös gondra úgy látja, egységes megoldást jelenthetne a törvényi szabályozás, amely segítségével le lehetne tisztázni, hogy például milyen helyszínen és körülmények között, illetve hány sertést lehetne tartani egy-egy farmon. A polgármester elmondta, Zuzana Čaputovával is beszélni szerettek volna a sertésfarmok ügyéről, de ez végül elmaradt, mivel az államfő a járványhelyzet súlyosbodása miatt lemondta komáromi látogatását. Horváth úgy látja, az agrárcég már csupán peres úton valósíthatná meg a beruházást Gúta ellenében, amelynek városrendezési terv (územný plán) nem teszi lehetővé az óriási farm létrehozását.

Újabb határozat

A sertésfarm ügye volt a szeptember 4-i rendkívüli képviselőtestületi ülés egyetlen napirendi pontja is. A képviselők végül egyhangúan elfogadtak egy határozatot, mely szerint a gútai és az érintett önkormányzatok újabb hatástanulmány kidolgozására kérnek fel egy független szakértőt. A vizsgálat egyik legfőbb célja a hígtrágya hatásának mérése olyan földterületeken, ahol az ún. befecskendezési technológiát alkalmazzák, illetve ezeket az eredményeket össze fogják vetni olyan földmintákkal, ahol ez a módszer nem használatos.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?