Ukrajnában több mint kétezer új beteget regisztráltak

koronavírus

Továbbra sem lassul a koronavírus terjedése Ukrajnában, hétfőre is csaknem 2200 új beteget regisztráltak, velük együtt az azonosított fertőzötteké pedig meghaladta a 138 ezret – derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által közzétett adatokból, amelyeket az egészségügyi miniszter is megerősített szokásos napi tájékoztatóján.

Az adatok szerint vasárnap 2174 új esettel 138 068-ra nőtt az eddig igazolt fertőzöttek száma, az elhunytaké 31 újabb halálos áldozattal 2877-re emelkedett, miközben eddig 62 606-en gyógyultak meg, közülük előző nap csupán 379-en. Jelenleg 72 585 beteget kezelnek koronavírus-fertőzéssel, számuk 1764-gyel nőtt egy nap alatt. A járvány kezdete óta egy nap alatt a legtöbb új fertőzöttet, 2836-ot, pénteken jegyezték fel, a legtöbb elhunytat, 54-et pedig szerdán.

Ukrajnában általában hétvégén valamivel kevesebb új beteget regisztrálnak, ennek az az oka, hogy kevesebb tesztet végeznek, mint hétköznapokon.

Területi megosztásban a legtöbb új beteget, 244-et ismét az ország második legfertőzöttebb területének számító fővárosból, Kijevből jelentették, a második legtöbbet, 186-ot pedig a legfertőzöttebb régióból, a nyugat-ukrajnai Lviv megyéből. Utóbbiban az igazolt fertőzöttek száma 15 881-re, az elhunytaké öt újabb esettel 447-re nőtt.         

Kijevben eddig összesen 15 276 beteget azonosítottak, a halálos áldozatok száma pedig két újabbal elérte a 242-őt.         

Kárpátalján a jelenlegi adatok alapján az igazolt fertőzöttek száma 8091, haláleset előző nap nem történt, így az elhunytaké továbbra is 271, miközben eddig 3568-an győzték le a kórt.

Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter elmondta, hogy előző nap 269 koronavírusos beteget kellett kórházba szállítani az országban. A egészségügyi alkalmazottak közül újabb 77 kapta el a vírust, közülük már több mint 12 ezren fertőződtek meg a járvány kezdete óta.

Előző nap 19 006 tesztet végeztek el Ukrajnában, ebből 15 224 PCR-tesztet és 3782 antitestszűrést.

Közben a kormány múlt heti döntésével a legsúlyosabb helyzetű, azaz vörös zónába sorolt nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyeszékhelyű város polgármestere hétfőn közölte, hogy szeptember 14-től újraindul az oktatás az iskolákban, és kinyitnak az óvodák is, bármilyen besorolást kapjon a város a központi vezetéstől. A helyi vezetés még augusztus végén egy héttel meghosszabbította a nyári szünidőt a gyerekeknek, de a városvezető kijelentette, hogy egy hét múlva mindenképpen el kell kezdődnie a tanításnak, mert a megyeszékhelyen élő gyermekeknek is éppúgy joguk van a teljes értékű oktatáshoz, mint másoknak az országban. Reményét fejezte ki mindazonáltal, hogy addigra városát kiveszi a kormány a vörös besorolású települések közül.

Ukrajnában jelenleg adaptív rendszerű korlátozások vannak érvényben. Ez azt jelenti, hogy a kormány a településeket és a régiókat négy színes – vörös, narancs, sárga és zöld – zónába sorolja a helyi járványhelyzet, a kórházak leterheltsége és az elvégzett tesztek száma alapján. A vörös zónába sorolt helyeken a legszigorúbb korlátozások lépnek életbe, beleértve a tanítás szüneteltetését és a közösségi közlekedés leállítását. A helyi vezetés önhatalmúlag csak szigorúbb korlátozásokat alkalmazhat – enyhébbeket nem – a központilag meghatározottaknál.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?