Zselízi címvédés a kispályás tornán

zseliz
Zselíz |

Tizenkettedik alkalommal rendezték meg a Csemadok-csapatok nyári kispályás focitornáját.

A főszervező szerepkört a szövetség Lévai Területi Választmánya vállalta, ám a zselízi alapszervezet vezetősége is gondosan kivette részét az esemény körüli teendőkből.

„Sajnos tavaly érdektelenség miatt elmaradt az amúgy népszerű seregszemle, idén viszont négy alakulat, a zsemlériek, az ipolypásztóiak, a boriak és a vendéglátó zselíziek mérettették meg tudásukat. Összesen tizenkét, 1x15 perces viadalra került sor, ugyanis az együttesek két alkalommal mérkőztek meg egymással. A trófeát, hasonlóan, mint két évvel ezelőtt, a zselíziek vitték elˮ – tájékoztatott Duba Ernő főszervező, a Csemadok Lévai Területi Választmánya titkára.

Amíg a résztvevők bírták erővel, hajtós, színvonalas meccseket láthattunk, de ahogy fogytán volt a kondi, valamelyest bizony alábbhagyott a lendület. Igaz, nem profi játékosok léptek pályára, és a rekkenő hőségben nem volt leányálom játszani. „Nem egy meccs fordulatokban gazdag küzdelmet hozott. A Zselíz– Ipolypásztó összecsapáson a vendéglátók 3:0-ra elhúztak, a véghajrában azonban izgulhattak, mivel az ellenfél két gólt is szerzett. Hasonló mederben folyt a Zselíz–Zsemlér párbaj is, ahol a hazaiak szintén háromgólos előnyre tettek szert, és a meccs 4:3-as szoros végeredménnyel ért véget. A bori csapat is harcolt, szép megmozdulásokat mutatott be, ám látni lehetett, hogy labdarúgóik már túl vannak a zenitenˮ – jegyezte meg Sárai András zselízi Csemadok-elnök.

A torna üde színfoltjának bizonyult az öregfiúk csatája. Annak ellenére, hogy a megmérettetés baráti találkozóként volt reklámozva, nem hiányoztak a kemény párharcok sem. Csakhogy a tapasztalt labdarúgók igyekeztek betartani a sportszerű viselkedés szabályait, így Bellus Dániel játékvezetőnek nem kellett előhúznia a sárga lapot. A csapatokban egyébként szerephez jutott Csata, Kéty és Palást polgármestere, az utóbbi nem más, mint Köpöncei Péter, az MKP Országos Tanácsának elnöke, továbbá Csenger Tibor, Nyitra megye közgyűlésének alelnöke, Révész Tibor zselízi református lelkész és Duba Ernő, a torna főszervezője. A legidősebb játékos a 66 éves ipolypásztói Pető Lajos volt. A mérkőzés a „fehérekˮ 3:1-es sikerével végződött, és mindenképpen ki kell emelni a két kapus, Bodor Ernő (Hontfüzesgyarmat) és Csenger Géza (Kisölved) pazar teljesítményét.

„A rendezvény fő célja a közösségi szellem ápolása volt. Az is bebizonyosodott, hogy tagságunk nemcsak a kultúra, de a sport iránt is érdeklődést és kötődést tanúsítˮ – nyilatkozta lapunknak Duba Ernő. 
 

Érdekes

CSEMADOK-CSAPATOK NYÁRI KISPÁLYÁS FOCITORNÁJA, Zselíz

Málas–Ipolypásztó 3:2, Bori–Zsemlér 1:6, Ipolypásztó–Zsemlér 1:5, Zselíz–Bori 3:0, Zselíz–Zsemlér 4:1, Ipolypásztó–Bori 3:2, Zsemlér–Zselíz 3:4, Ipolypásztó–Bori 5:0, Zselíz–Bori 8:0, Ipolypásztó–Zsemlér 3:4, Ipolypásztó–Zselíz 2:8, Zsemlér–Bori 5:1.

Végeredmény: 1. Zselíz, 2. Zsemlér, 3.Ipolypásztó, 4. Bori. 

Díjazottak – a legjobb kapus: Csonka Ákos (Zselíz); legjobb góllövő: Varga Lóránt (Zselíz), 11 gól.

A győztes csapat névsora: Csonka Ákos, Kurali Péter, Vida Tamás, Éder Zoltán, Svrček Martin, Varga Lóránt, Lakatos Zoltán, Szalai Tamás, Szusztor Péter. 
Játékvezetők: Tóth Péter és Bellus Dániel. 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?