Uralkodóházak: Császárok a felkelő nap országában

japán

II. Erzsébet a leghosszabb ideje trónon levő kortárs uralkodó. De nemcsak a britek büszkélkedhetnek királlyal, több országban is megtalálhatóak az uralkodói hagyományok még ma is. Új sorozatunkban ezeket vesszük sorra, elsőként a világ egyetlen császárát és a japán császári házat mutatjuk be.

A japán császár, Naruhito nemcsak azért különleges, mert jelenleg egyedül ő birtokolja a császári címet, hanem azért is, mert ő a világon a legrövidebb ideje felkent uralkodó. Tavaly ősszel lépett trónra, aztán jött a koronavírus, így igazán még nem tudta megmutatni, mire képes. Igaz, feleségével, Maszako császárnéval rengeteget jótékonykodik. Mert mást nem is nagyon tehet.

A monarchia

Japán államformája alkotmányos monarchia. Aki figyelemmel kíséri a ma uralkodó királyi házakat, annak nem árulunk el újdonságot azzal, hogy a legtöbb királyi ország alkotmányos monarchia. Ilyen a brit, a spanyol, de a holland is. Ez az államforma azt foglalja magába, hogy bár van egy szimbolikus uralkodó – jelen esetben a császár –, valódi hatalma nincs. Nem ő hozza a döntéseket, a törvényeket, ez a választott kormány feladata. A császár csupán az országot képviseli, leginkább a diplomácia terén.

Japán a második világháború után döntött a demokrácia mellett, előtte a császárok hozták a törvényeket, bár gyakran hagyatkoztak a politikusok, miniszterek véleményére. Érdekes tény, hogy amikor 1947-ben az Amerikai Egyesült Államok megszállta Japánt, a béke záloga volt a liberális demokrácia bevezetése. Hiába próbálkoztak azóta (73 éve!) alkotmánymódosítással, eddig nem jártak sikerrel.

Női jogok nincsenek

Hogy mennyire elavultak a császári házra vonatkozó, sebtében összeállított alkotmány egyes részei, azt jól mutatja az uralkodóházhoz tartozó nők helyzete. A hajadon lányok például még a császári házhoz tartoznak, de amint férjhez mennek egy nem császári személyhez, azonnal elveszítik címüket, rangjukat.

A dinasztia is csak férfiágon öröklődhet. Nő csak ideiglenesen uralkodhatott a történelem folyamán eddig is, és csakis akkor, ha volt fiútestvére, és annak fia, aki az apai vérvonalat tovább tudja vinni. Ez azért kellemetlen ma, mert a császárnak egyetlen lánygyermeke van, a tizennyolc éves Aiko hercegnő. 2006-ban megpróbálták módosítani, modernizálni a törvényt, hogy nő is örökölhesse a trónt, ám a császár öccsének fia született, így nem foglalkoztak tovább a dologgal, hiszen megoldódott a fiúörökös problematikája.

A család szenvedései

Naruhito császár hatvan, felesége, Maszako császárné pedig ötvenhat éves, így jó eséllyel nem születik fiuk, aki átvehetné az édesapa helyét. A császári pár már 27 éve házas. A császárné egyébként erre a szerepre született. Nemcsak roppant csinos, művelt is. Kisgyermekkorától diplomata édesapja nyomdokaiba akart lépni, ezért olyan iskolákban tanult, mint a Harvard és az Oxfordi Egyetem, kiválóan beszél angolul és oroszul is. Nyílt titok, hogy a császárné azért fogadta el a házassági kérelmet a kilencvenes években, hogy diplomatakarrierjét még magasabb fokon űzhesse. Sajnos, a szigorú japán hagyományok miatt nem engedtetett meg neki, hogy hercegnőként kedve szerint képviselje az országot, ezért teljesen magába fordult, egyre kevesebb nyilvános eseményen jelent meg. Császárnévá válása után talán ez változni fog.

Gyermekük, Aiko hercegnő élete sem mesébe illő. Kilencévesen például két hónapig nem járt iskolába, mert előtte ott kiközösítették, bántalmazták, zaklatták a társai. Két hónap után visszatért, nem került másik iskolába, még négy évig itt tanult. Mert a császári gyermekek sok-sok évtizedre visszamenőleg mindig ebbe a nemesi iskolába jártak.

A leghosszabb ideig uralkodó és a legmodernebb császár

A jelenlegi császár nagyapja, Hirohito volt az utolsó olyan japán uralkodó, aki még törvényeket alkothatott a kedve szerint. Ráadásul ő volt az, aki a leghosszabb ideig ült a japán trónon. Uralkodása alatt tört ki a második világháború, amelyben jelentősen részt vett. Japán előbb Kínával, majd az Amerikai Egyesült Államokkal került fegyveres harcba. Hirohitót ázsiai Hitlernek is szokás nevezni, bár messze nem tett annyi szörnyűséget, mint német kollégája. Egyesek szerint a világháború alatt nem saját döntéseket hozott, csupán erősen befolyásolták miniszterei, leginkább a miniszterelnök, Tódzsó Hideki. Így vagy úgy, a háború után nem lett trónjától megfosztva, nem végezték ki, nem vonták felelősségre, csupán a hatalomról kellett lemondania. Egyébként elképesztő tény, hogy uralkodásával kezdődött Japánban a felvilágosult béke, amely haláláig tartott. Ehhez képest háborúzott rendesen.

A valódi békét fia, a tavaly lemondott Akihito császár hozta el. Ő volt az, aki a környező országoktól elnézést kért a második világháború okozta sérelmekért, rengeteget utazott belföldön és külföldön egyaránt, a nép gyermekeként viselkedett. Többször is szakított a hagyományokkal, igazi haladó szellemben uralkodott. Nem lépett például a hadsereg élére, nem nemesi származású feleséget választott, és a gyermekeit is nyugati szellemben nevelte. És valóban nevelte őket, hiszen az előző uralkodóktól eltérően ő megengedte a feleségének, Micsiko császárnénak, hogy a gyermekeket ne szakítsák el tőle. Tette mindezt az édesanyja rosszallása ellenére, emiatt a császárné és anyósa viszonya meglehetősen feszült volt – mintha csak Sissi és Zsófia főhercegné kapcsolata elevenedne meg száz évvel később.

Akihito császár végül betegségeire hivatkozva mondott le a trónról, erre kétszáz éve nem volt példa Japánban. Hogy a jelenlegi császárnak, Naruhitónak milyen újításokat sikerül kiharcolnia, arra még várni kell pár évet.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 36. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?