Čaputová: Szlovákia nem maffiaállam

m

Zuzana Čaputová államfő nem ért egyet az olyan kijelentésekkel, melyek szerint Szlovákia maffiaállam lenne. Ezt a pénteki munkareggeli után közölte, amelyen Boris Kollár (Sme rodina) parlamentelnökkel és Igor Matovič (OĽANO) kormányfővel vett részt.

Az államfő szerint Szlovákia a magas rangú pozíciókon zajló korrupció ellen küzd, amelybe az igazságszolgáltatás is beletartozik. Az állítása szerint ez jó, és üdvözli, hogy a leleplezett esetekben folyik a nyomozás, ezenkívül bízik az érintettek felelősségre vonásában. Čaputová megjegyezte: Szlovákia egy olyan ország, amelyben néha megjelennek a maffiára jellemző megoldások, de szerinte attól még az ország nem maffiaállam. Az államfő így reagált arra az újságírói kérdésre, amely arra mutatott rá, hogy a német Die Welt c. napilap Marian Kočner és Alena Zsuzsová csütörtöki felmentése után maffiaállamnak nevezte Szlovákiát. Čaputová emlékeztetett: a bazini Specializált Büntetőbíróság (ŠTS) szenátusának döntése az ügyben tiszteletet érdemel.

„Senkitől, még a büntetőeljárás közvetlen résztvevőitől sem hallottam arról, hogy kétségek merültek volna fel a bírósági eljárás pártatlanságával és függetlenségével kapcsolatban. Igen, nem kell azonosulnunk a bíróság véleményével, lehet más jogi véleményünk is. A bíróság döntése azonban megérdemli a tiszteletet” – állapította meg az államfő.

Emlékeztetett: a döntés nem jogerős, és az ügyet a Legfelsőbb Bíróság veszi át. Az államfőt érdekelni fogja a csütörtöki ítélet írott változata is, illetve hogy a bírósági döntés indoklása mennyire meggyőző. „Számomra az lesz a fontos, hogy a bíróság hogyan indokolja meg az ítéletet. Hogy az ítélet igazolása érdekében felhozott érvek logikusak, illetve összefüggőek-e, és hogy ezek érthetőek és meggyőzőek lesznek-e a nyilvánosság számára” – jelentette ki Čaputová. Ezenkívül az államfő azt is megpróbálja majd megérteni, hogy függetlenül és pártatlanul döntött-e a bíróság, vagy a technokrata megközelítés győzött-e az egész ügy megítélésekor.

A parlament elnöke azt közölte, hogy őt is meglepte a bíróság döntése, de erősen bízik abban, hogy az ŠTS szenátusa a törvényekkel összhangban és a bizonyítékok alapján hozta meg a döntését, és nem valami más alapján.

„Ma már meg vagyok róla győződve, hogy nem valami más alapján döntött” – jegyezte meg.

Kollár szerint a szenátus azért háromtagú, mert többféle nézőpont is létezhet, miközben mindegyik egyszerre lehet helyes. „A politikusoknak és a sajtónak nem kellene előre ítélkeznie, ítéletet hirdetnie és egyben a kivégzést is végrehajtania” – állapította meg. Úgy véli, hogy mindenki elégedett lenne, ha az ŠTS máshogy dönt, de egyben arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy ott van még a Legfelsőbb Bíróság, amely az egész döntést megváltoztathatja.

A kormányfő, mint elmondta, továbbra sem szabadult meg attól a rossz érzésétől, mely szerint az igazság talán szabadságon volt csütörtökön.

„Bízom benne, hogy visszajön a szabadságáról, és a Legfelsőbb Bíróság döntése után azt mondhatjuk, hogy egy ésszerű döntés született” – jelentette ki.

Az ŠTS csütörtöki döntését csak tudomásul veszi, nem tudja rá azt mondani, hogy tiszteletben tartja. Matovič szerint a bíróságnak a maguk kontextusában kellene kiértékelnie a bizonyítékokat.

A maffiaállammal kapcsolatos kijelentésekre úgy reagált, hogy mindig is elítélte, ha Andrej Kiska volt államfő ilyen kijelentéseket tett. „Nem hiszem, hogy Robert Fico vagy Peter Pellegrini idején Szlovákia maffiaállam lett volna. Egy olyan ország vagyunk, amelyet sokszor a maffiára jellemző megoldások jellemeztek. Nagyon sajnálom, ha valamelyik sajtótermék maffiaállamnak nevezi Szlovákiát” – közölte Matovič.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?