Bundesliga – A következő idényben is meccsenként ötöt lehet cserélni

Bundesliga

A német labdarúgó-bajnokságban a következő idényben is érvényben marad a koronavírus-járvány miatt meghozott rendkívüli szabály, amely szerint a csapatok mérkőzésenként a korábbi három helyett öt játékost cserélhetnek.

Erről a német első és másodosztályban szereplő 36 klub szavazott csütörtökön, miután az angol Premier League-ben az a döntés született, hogy a 2020/21-es szezonban ismét háromban maximalizálják a 90 perc alatt végrehajtható cserék számát.

A nemzetközi szövetség (FIFA) szabályalkotó-testülete (IFAB) májusban határozott az öt csere bevezetéséről, amire azért volt szükség, mert a pandémia miatt elrendelt kényszerszünet után a sűrű menetrendben nagyobb igénybevételnek voltak kitéve a futballisták, és ezzel lehetőség nyílt valamivel több pihenést biztosítani nekik. A rendkívüli szabályt az IFAB júliusi döntése értelmében az európai kupasorozatokban 2021 júliusáig, a nemzetközi mérkőzések tekintetében pedig jövő év augusztusáig lehet alkalmazni.

A francia ligában szintén úgy kezdték az új idényt, hogy meghagyták az öt csere lehetőségét, míg a spanyol pontvadászatot illetően egyelőre még nem döntöttek az ügyben. A magyar bajnokságban hármat lehet cserélni a 2020/21-es idényben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?